2024. március 28., Csütörtök

A Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitójával vette kezdetét a pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelyen 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel, érdekes, és egyben látványos alkotásokat hozva létre.

„Nemcsak tavasszal, Szent György Napokon érdemes Sepsiszentgyörgyre jönni, hanem íme ősszel is, most a pulzArt fesztivál, majd a csokoládéfesztiválra és az őszi vásárra is várjuk az érdeklődőket. Mi azt szeretnénk, ha a fiatalok szívesen jönnének haza Sepsiszentgyörgyre, mert itt jó élni, mert itt sok minden történik” – fogalmazott Sztakics Éva Judit alpolgármester, aki csütörtök délután hivatalosan is megnyitotta a fesztivált.


A fesztivál indítórendezvénye a Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitója volt, amelyen 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel, érdekes, és egyben látványos alkotásokat hozva létre. A Szöveg a köztéren című kiállításnak nemcsak az az erőssége, hogy kihozta a művészetet és az irodalmat az utcára, hanem az is, hogy csapatban játszottak az alkotók, hívta fel a figyelmet Damokos Csaba képzőművész, a kiállítás egyik ötletadója. Nem a végtermék volt a fontos, hanem az, hogy legyen egy jó játék, hogy az alkotás ideje alatt jól szórakozzanak, tette hozzá Damokos Csaba, aki Váry O. Péter íróval közösen egy „új” tízparancsolatot tartalmazó, a fesztiválok vörös szőnyegét idéző, földre elhelyezett bannert készített. Ezen a két alkotó stílusosan végigsétált, majd letörölte a város egyetlen „sztár” csillagjáról, az európai uniós csillagról a port. A kiállítás megnyitója az Avantgarde vs Arriergarde, Előörs vs Ütőörs, azaz Ütő Gusztáv és Albert-Nagy Örs alkotópáros performanszával ért véget.

Ütő Gusztáv és Albert-Nagy Örs performansza a pulzArt megnyitóján
 

Az Erzsébet park egyik sétányán berendezett mobil kiállításon a vasalódeszkára, járdára felfestett vagy fára felinstalált alkotástól, a már-már hagyományosnak tekinthető pannókon keresztül izgalmas szövegek, izgalmas vizuális megoldások tekinhetőek meg.
 

Az első alkalommal megszervezett pulzArt kortárs összművészeti fesztivál a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program központi eseménye, a négy tematikus év találkozási pontja. Szeptember 5-e és 8-a között kortárs olyan művészeti produkciók, helyi és meghívott alkotók vesznek részt a fesztiválon, akik szabadon ötvözik a műfajokat, és inspirálóan hatnak a kultúra iránt érdeklődőkre. A fesztiválnak a neve a művészet lüktetésének letapogatását jelenti, de a művészeti alkotás és a befogadó találkozásából fakadó életérzést is sugallja.

A rendezvény eseményeiről részletes tudósítások a www.pulzart.ro oldalon olvashatók.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 23496    


Utolsó módosítás: 2013-09-16    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem