2024. március 29., Péntek

Március 15-én, vasárnap 17 órakor nyílik Bodosi Dániel (1913–2006), erdővidéki festőművész kiállítása az Erdélyi Művészeti Központ (Olt utca 2. szám) harmadik emeleti kiállítótermében.

Bodosi Dániel első mestere az elismert zsögödi festőművész, Nagy Imre volt. Ezt követően 1941-ben jelentkezett a budapesti Képzőművészeti Főiskola festészet szakára, majd be is jutott Rudnay Gyula osztályába, akinek olyan erdélyiek voltak tanítványai, mint László Gyula, Barcsay Jenő, Miklóssy Gábor vagy Hervai Zoltán. Bodosi látásmódjának az erdélyi festészetben egyedülálló sajátossága, hogy a vonal, a forma, a szín mellett a mindent beragyogó és átvilágító fény foglalja el a leginkább kitüntetett helyet.
Az Erdélyi Művészeti Központ április 12-ig látogatható kiállításán, a festőművész hatvankét munkájával, olajfestményekkel és akvarellekkel ismerkedhet meg a közönség. A kiállítás anyagát válogatta és a tárlatot rendezte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész. A kiállítás megnyitón a művész munkáját méltatják Jánó Mihály és Vécsi Nagy Zoltán, közreműködik fuvolán Tankó Henriette, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja.

A kiállítást, amelyhez album-jellegű, háromnyelvű, színes katalógus készült, támogatta Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, valamint az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa.

„Mindenekelőtt atmoszférát fest, fenségesen lebegő szín-fényreflex-boltozatokat emel a valódi táj fölé, s ebben az ellentételezésben a felszíni formák súlyukat vesztik, szinte díszletszerűvé válnak, hogy annál érzékletesebben ragyogja be a felületet a festő által teremtett levegő-kupola.”
Banner Zoltán

„A baróti Bodosi Dániel azon kevesek közé tartozott, akinek művészetén keresztül megnyilatkozó lelkisége egy volt a székelységével. A székely ember legnemesebb erényeit hordozta személyiségében: a szorgalomban kiteljesedett munkaerőt, az önerőből felemelkedő intellektus körültekintő bölcsességét, a hitben, becsületben és erkölcsben szilárd jellem szűkebb és tágabb közösségének szolgálatát vállaló önazonos emberét.”
Vécsi Nagy Zoltán

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 27868    


Utolsó módosítás: 2015-03-11    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem