2024. március 29., Péntek

A 2019-es év Sepsiszentgyörgyön a Diákok éve, mely nem csupán a szokásos éves tematikák egyike, hanem egyszersmind egy, a 14–18 éves kor közöttieket célzó, hosszú távra szóló feladatvállalás a helyi fiatalokkal való bizalmi viszony kiépítésére. Az idei, szeptember 19–22. között zajló pulzArt kortárs művészeti fesztivál ennek a feladatvállalásnak egyik mérföldköve volt, hiszen több olyan programpont szerepelt a kínálatban, amely a Diákok éve keretében valósult meg és kifejezetten a diákoknak is szólt, sőt a fiatalok egy saját ötletüket is megvalósíthatták.


Az egyik ilyen programpont a magyarországi Medence Csoport Re+Concept elnevezésű designtáska workshopja, amely egy egészen különleges koncepció köré épülő foglalkozás. A környezettudatosság jegyében ugyanis a megálmodók azt találták ki, hogy régi reklámmolinókat hasznosítanak újra, mégpedig úgy, hogy stílusos, saját tervezésű táskákat varrnak belőlük. Ez voltaképpen az értéknövelő újrahasznosítás szellemiségét valósítja meg, amelynek során a fölöslegessé vált anyagot legalább annak korábbi minőségét megtartva hasznosítják újra. A környezetet kímélő, új költséghatékony megoldások kimondottan népszerűek elsősorban a fiatalabb generációk körében, egyre többen igyekeznek ezeket gyakorlatba is ültetni, ezért tűnt kézenfekvőnek egy olyan program szervezése a városban, amely azon túl, hogy ideológiailag és eredményét tekintve is rokonszenves, nem mindenki számára kivitelezhető önerőből. A workshop nem okozott csalódást, nagyon sok résztvevőt vonzott a Keresztes Házba, ahol a lázas ténykedés, anyagválogatás, szabás, varrás, szegés, lyukasztás közben derűs hangulat uralkodott. A műhelyvezető csapat alig győzte a résztvevők kedvenc reklámplakátjaiból (amelyek tulajdonképpen a korábbi sepsiszentgyörgyi rendezvények kiszuperált plakátjai) megálmodott táskákat véglegesíteni, ugyanis nem egy résztvevő volt, aki nem tudta beérni csupán egy kiegészítővel, így mondjuk menő hátizsákot és csinos válltáskát is hazavitt.


 

A fiatalok körében nagyon elterjedt és közkedvelt művészeti megnyilvánulási forma a graffiti, falfestés, amelyet a nemzetközi szakzsargon „mural painting” megnevezéssel illet. A 21. században az urbánus környezetnek szükségszerű velejárója a falfestés, hiszen ez egyféle leképezése annak, ahogy a fiatalok újraértelmezik környezetüket. Ennek szellemében kezdeményezte Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy a Plugor Sándor Művészeti Líceum utcára néző, nyugati fala új, vidám külsőt kapjon. Korábban már volt ehhez hasonló akció: 2016-ban a Gang Rehab elnevezésű városszépítő és képzőművészeti projekt keretében három, évek óta elhanyagolt, a senki földjének tartott gangot újítottak, festettek le ilyen módon. A Diákok évében kézenfekvő volt, hogy a falfestmény a város művészeti iskolájára kerüljön, melyet két magyarországi művész, TransOne és mr.zero kivitelezett saját tervek alapján. TransOne 13 éves korától fest, stílusa az absztrakt és dekonstruktivizmus felé hajlik. Mr.zero 12 éves korában kezdte el művészi pályafutását. Egyedi kép- és karakternyelvet hozott létre, amely országos és európai szintű elismerést is hozott neki, manapság pedig egyre több képregényes, rajzfilmes beütésű alkotást készít. A két művész keze alatt született óriásfestmény fiatalos, kissé bohókás, de minden vonásával együtt kiválóan illik egy művészeti iskola gondolatiságához, főleg, hogy a művészek az iskola szakterületeinek megfelelő elemeket is beépítettek az alkotásba. A diákok ugyan nem vettek részt a festésben, a képzőművészeti osztály tanulói megfigyelték a munkafolyamatot, a graffitikészítés hogyanjait iskolai környezetben látni pedig izgalmas kitekintő lehetett számukra.


A Silent Poetry című esemény a tizenévesek ötlete volt, egészen pontosan az idei Háromszéki Diáknapok előselejtezőjére benyújtandó projektötletek egyike, melyet a Mikes Kelemen Főgimnázium 11. osztályos diákjaiból álló Sooners csapat talált ki. A szervezés sűrűjében a csapat öt tagja, Baconi Botond, Gergely Dorottya, Müller Ingrid, Rápolti Eszter és Sánta Máté vett részt kiemelten. Az esemény létrejötte előselejtező nélküli, egyenes bejutást eredményezett a teljes csapatnak a jövő évi, 16. HDN-re, ez pedig motivációul szolgálhat a többi fiatal számára is, hogy projektötleteiket megvalósítsák a Diákok évében, mely jövőre is folytatódni fog.


A címet adó angol szókapcsolat csendes költészetet jelent. Amit a diákok elképzeltek, az egyfajta hangos versantológia, az általuk fontosnak talált versek, költemények eklektikus összeállítása. Vetró Barnabás segítségével komoly arculat is született a Silent Poetry-nek, melyhez alapul a diákok által tervezett logó, a fejhallgatós Petőfi stilizált portréja szolgált. A felhozatalban meglepően sok Petőfi Sándor vers számára jutott hely, természetesen a kevésbé ismertek, olyanok, amelyek valamilyen oknál fogva a Petőfi kultuszból kimaradtak. A versválogatást Prezsmer Boglárka tematizálta és szerkesztette, a költeményeket pedig helyi színészek, diákok mondták fel, és rögzítettek is hangos formában. A költeményekhez Kónya Ütő Bence jóvoltából modern, elektronikus zene társult, egyfajta zenei alapot biztosítva a rímek számára. A helyszín Sepsiszentgyörgy főtere volt, ahol erre az alkalomra egy elkerített részt hoztak létre, a belépő személy kapott egy fülhallgatót, így hallgathatta meg az összeválogatott műveket, miközben a Kádár Zakariás és Rancz András hozzájárulásával készült vizuális hatások ízléses, fiatalos hangulatot teremtettek. A másfél órás esemény nagyon sok érdeklődőt vonzott a helyszínre, ez pedig egyszersmind megnyugtató képet fest arról, hogy minden klisé ellenére, a digitalizálódás nem ölte ki a költészetet azokból, akik eleve nyitottak a művészetekre.
 



A Diákok éve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának éves programja, amelyet a Kónya Ádám Művelődési Házzal partnerségben bonyolít le.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 31143    


Utolsó módosítás: 2019-10-02    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem