2024. október 12., Szombat

Kedden már kimondottan a zenés produkciók miatt is utaztak a sepsiszentgyörgyi buszokon – a Zene máshol program második része is sikert aratott a lakosság körében.

Ezen a héten, hétfőn és kedden délután két járaton is játszottak élő zenét helyi zenészek, az utasok nagy többsége örömmel fogadta a Polgármesteri Hivatal Városimázs Irodájának kezdeményezését. Gyerekes szülők ezúttal a zenehallgatás örömét és a buszozást összekötötték, külön attrakcióként szolgált a hét eleji zenés járat, míg egy utazó néni, úgy érezve, hogy meg kell köszönnie a produkciót, süteményt és üdítőt hozott a zenészeknek, megint mások meghosszabbították az utazást, mert igazán jó hangulat alakult ki. A mini koncertek létrehozásában közreműködött Ferencz Áron, Gáspár Álmos, Vitályos Lehel, Folker, Fabatka, Albert Nagy Örs, Luiza Zan, Ségercz Ferenc és barátai.

„Nekem személy szerint nagyon tetszett az ötlet és a visszajelzések azt mutatják, hogy az utasainknak is, rengeteg mosolygós arcot láttunk, szívesen hallgatták a zenét, éppen ezért szeretnénk, ha ezt legalább a nyári periódusban havonta egyszer meg tudnánk ismételni” – mondta el Tittesz Zoltán, a MultiTrans RT. vezérigazgatója.

Ez az egész történet azért jó, mert ilyenkor a buszon ülő emberek felismerik, hogy hol élnek, vélekedik Ségercz Ferenc furulyaművész, aki elmesélte, sokan rácsodálkoztak, hogy a zenészek szentgyörgyiek. Szerinte szerették az emberek a minikoncerteket, megtapsolták őket, összességében jó élmény volt, sőt közös alkotás a busszal, ő például azt figyelte, hogy a fékezésnek a hangjára mit tud ráépíteni zeneileg.

A Zene máshol a Hang és szó évében zajlik, része a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros programnak. A Polgármesteri Hivatal Városimázs Irodája helyi zenészeket kért fel, hogy ezen a nyáron nem megszokott helyeken, egy-egy spontán akció részeként, lepjék meg a sepsiszentgyörgyieket egy kis zenei produkcióval. A Zene máshol programsorozat első részeként iskolákban, óvodákban léptek fel a helyi zenészek, a héten autóbuszokon játszottak, majd a Félszigeten is bemutatják a programot.

Mint ismeretes, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa célkitűzései közé tartozik kivinni a művészetet az utcára, hozzáférhetővé téve minél szélesebb rétegek számára. A Zene máshol program célja egyrészt olyan sepsiszentgyörgyieket megszólítani, akik amúgy nem járnak koncertekre, másrészt pedig egész fiatalkorban megismertetni a gyerekekkel a zenét, harmadrészt népszerűsíteni a helyi zenészeket.
 


Galériák:

Zene máshol – zenés utazás - 2013 július 16 - fotó, Henning János


Zene máshol – zenés utazás - 2013 július 15 - fotó, Henning János


<< vissza


Oldal megjelenítése: 24265    


Utolsó módosítás: 2013-07-18    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem