2024. október 12., Szombat
|
A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány 25. alkalommal szervezi meg ezen a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozót. A jubiláló rendezvény kiemelkedően gazdag programmal és közel száz meghívottal várja a népzene és néptánc szerelmeseit november 8-10. között. Az ünneplés jegyében kiugróan gazdag programmal szervezik meg november 8-10. között a huszonötödik évfordulós Népzene- és néptánctalálkozót. A rendezvény keretében legalább 500 adatközlő fordult meg az évek során Sepsiszentgyörgyön, felbecsülhetetlen értékű folklóranyag gyűjtésére nyújtva lehetőséget, ezáltal Erdély talán leggazdagabb adattárát hozva létre. E folyamat összegzéseként, a jubiláló találkozó alkalmából kerül bemutatásra Fekete Réka Forrásvidéken c. könyve, a szerző 32 településről szólaltat meg reprezentatív adatközlőket. A találkozókon is megfordult hagyományőrzők riportszerű beszélgetések keretében vallanak hagyományozásról, gyermekkorról, háborúról, kommunizmusról és a rendszerváltás utáni új korszakról. A Ferencz Csaba fotóival illusztrált könyv egyben korrajz az elmúlt 80 évről, a megszólaló adatközlők még megélték azt a hagyományt amit ma népi kultúrának nevezünk. A háromnapos folklórkavalkád november 8-án, pénteken 17 órától Ferencz Csaba Életképek és Forrásvidéken c. fotókiállításaival majd István Ildikó „Utamra indulok” c. lemezbemutató koncertjével indít az Új Stúdióban, 19 órától pedig az újpesti Bem Táncegyüttes mutatja be Adok nektek aranyvesszőt c. előadását a színház nagytermében. Szombaton reggel 10 órától néptánc-kalákát szerveznek, ezt követően Pávai István népzene-kutató tart szakmai előadásokat: 13 órától Lajtha László és az erdélyi népzene, 15 órától pedig A tánckísérő zenész a néphagyományban címmel. Fekete Réka és Ferencz Csaba Forrásvidéken c. könyvének bemutatójára 17 órától kerül sor a Új Stúdióban, Berecz András mesemondó közreműködésével. A találkozó ünnepi gálaműsorát 19 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében, a 60 meghívott hagyományőrző zenész és táncos mellett fellép a Bem Táncegyüttes, a Szilak legénytánckar, a Harmadik és Zerkula zenekarok, Berecz András, a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és Heveder zenekar. Mindkét estét hajnalig tartó táncház zárja a színház előcsarnokában. Hagyományosan a találkozó vasárnapja a gyermekprogramoké, november 10-én reggel fél 10-től délután fél 2-ig kézműves foglalkozások, játékok, Kelekótya koncert, gyermekgálaműsor és táncház várja a legapróbb néptánckedvelőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe. A találkozó megvalósítását a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány támogatta. Jegyek elővételben a városi szervezőirodában kaphatók, a találkozó összes programjára 30 lejért bérletet lehet vásárolni. Részletes program és további információk a www.hte.ro oldalon. Galéria: Oldal megjelenítése: 23719 Utolsó módosítás: 2013-11-05 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|