2024. április 19., Péntek

A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik a Tein Teátrum keretében bemutatott Pintér Béla-darab. Különleges felállásban kerül sor a hatodik felolvasó-színházi estre június 30-án, hétfőn 20 órától. A megszokott hármas Derzsi Dezső, Kolcsár József, Pálffy Tibor ezúttal vendégművészeket hívott: Albu Annamária, Benedek Ágnes, Gajzágó Zsuzsa, Kicsid Gizella, Erdei Gábor, valamint Kónya Ütő Bence vesz részt az előadásban.
Szervező: a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház, támogatja a Bethlen Gábor Alap.


 

A darab hőse nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász. Gyász, szerelem, hit, hitetlenség, jó és rossz döntések keverednek Dr. Virágvári Imola életének eme kilenc drámai hónapjában. Minden döntésének meglesz a következménye, a darab végén pedig kiderül, hogy mit hoz a 42. hét: születést vagy halált. Pintér Béla a magyar kortárs színház egyik meghatározó alakja, a sepsiszentgyörgyi közönség a tavasszal láthatta a Parasztopera című előadását, a rendező-társulatvezető darabjai nemrég jelentek meg kötetbe szerkesztve.


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 25152    


Utolsó módosítás: 2014-06-25    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem