2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Jól alakul az első Székely Vágta szervezése

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsának közös szervezésében kerül sor július 30-án az anyaországi Nemzeti Vágta előfutamának számító Székely Vágta elnevezésű rendezvényre, amelyet a maksai Óriás Pincetetőn tartanak. Csütörtökön újabb egyeztetés volt a rendezvénnyel kapcsolatosan, a friss fejleményekről Sztakics Éva alpolgármestertől érdeklődtünk.

A legfontosabb újdonság a Székely Vágtát illetően, hogy megszületett az egyezség a szeptember 14. és 18-a között megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta szervezőivel, így Sepsiszentgyörgy is bekerült az előfutamokat rendező települések közé. Sztakics Éva elmondta, hogy az egyezség értelmében – amelyet hamarosan több szerződésben is rögzítenek – a Nemzeti Vágta szervezői biztosítják a szakmai felügyeletet az előfutamon.

Szintén újdonság, hogy elkészültek a rendezvényt népszerűsítő nyomtatott anyagok, és már a jövő héttől kezdődően reklámozzák a Székely Vágtát Kovászna, Hargita és Maros megyékben. Emellett a sajtó révén is népszerűsítik az eseményt.


Amint arról már előzőleg is szó volt, a lovaké lesz a főszerep. A szervezők meghívókat küldenek az összes székelyföldi településnek, amelyek egy versenyzővel képviseltethetik magukat a megmérettetésen. Ezen kívül az érdeklődők a kézműves vásárba is ellátogathatnak, illetve a szervezők tervei szerint minden székely széknek lesz bemutatkozója, amin az adott régió jellegzetességeit ismerhetik meg a résztvevők. Ez utóbbiak esetében új fejlemény, hogy a szervezők Hargita és Maros megye önkormányzataival is tárgyalnak a napokban annak érdekében, hogy a két testület partnerként vegyen részt a lebonyolításban.

Maga a verseny kifejezetten izgalmasnak ígérkezik. A pálya a tervek szerint 1200 méter hosszú lesz, és azok a versenyzők, akik az első három helyezést érik el, részt vehetnek a magyarországi Nemzeti Vágtán, amelynek egyébként a napokban meglesz a végleges szabályzata. Sztakics Éva alpolgármester szerint továbbra is lehetőség nyílik a székelyföldi „celebeknek” is megmutatni lovaglótudásukat, bár erről a programpontról egyelőre nem árulnak el többet.

A nap kulturális programokkal végződik, elsőként Orbán Ferenc és ötfős csapata Evilági című lemezének bemutatóját, majd záró rendezvényként a Honfoglalás című rockoperát tekintheti, hallgathatja meg a közönség a Komáromi Lovas Színház előadásában. Ez már csak azért is érdekes, mert ez a színház Kelet és Közép-Európa egyetlen lovasszínháza.


Mint arról már beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy, illetve Kovászna megye önkormányzata száz-százezer lejjel szállt be a szervezésbe, ezt pótolni fogja a versenyzők benevezési díja, ami várhatóan az eredetileg tervezett kétezer lej helyett csak ezer lej lesz. Sztakics Éva szerint a csökkentés mellett a településekről érkezett visszajelzések nyomán döntöttek, ugyanis a legtöbben sokallták a kétezer lejes nevezési díjat.

A Székely Vágta lovas programjai, időjárástól függetlenül, szombaton július 30-án zajlanak. Rossz idő esetén az Evilági koncert és a Honfoglalás rockopera vasárnapra halasztódik. 

Mellékletek:

Nevezési lap

Székely Vágta versenykiírás és versenyszabályzat

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24361    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem