2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Jelentkezhetnek a zenekarok a Diákegyüttesek Találkozójára

2012. április 26-án, a Szent György Napokon kerül sor a Diákegyüttesek Találkozójára Sepsiszentgyörgyön. A zenei tehetségkutató az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett a diákegyüttesek körében, színvonalas versennyé nőtte ki magát, idén a Szent György Napok koncertsorozatát is megnyithatja, így a csütörtöki napon a zenekarok élesben a színpadon bizonyíthatnak a város előtt.

A rendezvény céljai: fiatal, tehetséges zenészek bemutatása a nagyközönségnek és további fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak más fesztiválokon. A diákegyüttesek délután lépnek fel a közönség előtt, a nap végén a rendezvény díszvendége, a magyarországi Kalapács zenekar koncertezik a Best of Pokolgép című műsorával.

A  Diákegyüttesek Találkozójára ifjúsági együttesek jelentkezését várjuk, akik szeretnének egy nagyobb közönség előtt bemutatkozni valamint egy színvonalas rendezvény keretében bemutatni alkotásaikat, tudásukat. A nap folyamán a Zenekarok lehetőséget kapnak a fellépésre, nemcsak a zsűri, hanem a közönség előtt is bizonyíthatnak.

A versenyen nincs stílusbeli kötöttség, de az egyedi megszólalás fontos szempont. A lebonyolítás során a szakmai zsűri elsősorban a kreativitást, eredetiséget és az előadásmódot értékeli. A verseny az élő zenéről szól, a kiválasztott résztvevők professzionális körülmények között mutathatják be zenei tudásukat egy nagy méretű színpadon, profi hang- és fénytechnika mellett. A tehetségkutató nem csak a színpadi teljesítményt értékeli, hanem a koncertekre való felkészülést is, ezért a Zenekaroknak a reklámhoz kötődő eszközeik (plakát, újságcikk, embléma) is pontozva lesznek.

Jelentkezési feltételek:
- a zenekar tagjainak többsége (vagy legalább fele) diák vagy egyetemista
- élő zenét játszanak
- legalább két youtube-os felvétellel rendelkeznek

A jelentkezésnek tartalmaznia kell:
1.    A megadott nevezési űrlapot (kitöltve)
2.    A nevezési lapon felsorolt csatolmányokat
3.    A nevezési díjat (20 lej/személy)

A zenekarok rangsorolása a vetélkedőn a megadott pontrendszer alapján zajlik. A korlátolt időkeret miatt legtöbb 7 zenekar léphet fel a színpadon, ezeket a szervezőcsapat választja ki a beküldött anyagok (űrlap, csatolmányok, felvételek) alapján. Mivel a tehetségkutató elsősorban háromszéki zenekaroknak szól, ezek elsőbbséget élveznek, ez azonban nem zárja ki más megyebeli zenekarok fellépését sem.

Díjak:
1.    Fellépési lehetőség a KALAPÁCS zenekar előtt a Szent György Napokon
2.    Fellépési lehetőség a VIII. EMI Táborban (augusztus)
3.    Fellépési lehetőség a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztiválon (SUF)
4.    Fellépési lehetőség az Ikafalvi Kulturális Napokon
5.    Fellépési lehetőség a Zöld Nap Egyesület III. születésnapján (Kézdivásárhely, Vigadó, augusztus)
6.    Az első három helyezettnek bemutatkozási lehetőség a www.rockpolis-media.com oldalon.
7.    Meglepetés díjak, közönségdíj

Jelentkezni legkésőbb 2012. április 4-ig lehet a jelentkezési űrlap kitöltésével, mely alább letölthető, vagy a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában (Lábas Ház, 8-as ajtó)

Jelentkezés űrlap

E-mail: emihirek@yahoo.com, telefon: 0756807696

A rendezvény időpontja: 2012. április 26., csütörtök

A rendezvény helyszíne: Sepsiszentgyörgy, Szent György Napok, B színpad



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24759    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem