2020. május 29., Péntek
Hírarchívum
Közösségi portál elszármazottaknak

A Sepsiszentgyörgyről elszármazottakat – az itt szülötteket vagy valamiképp a városhoz kötődő embereket – próbálják összefogni egy internetes fórum beindításával. Ezáltal tudnák tartani a kapcsolatot, információt cserélni, nyomon követni egymás életét, még ha egymástól több száz vagy ezer kilométerre is szakadtak el – közölte Antal Árpád polgármester. A közösségi háló segítségével értesülhetnek az elszármazottak a várossal kapcsolatos új információkról is. Szerte a világban, New Yorktól Londonig képviselni tudják Sepsiszentgyörgy ügyét az elszármazottak, ha bármi probléma adódna a városban. A Küldj egy képeslapot haza című kezdeményezést (mely a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat részeként zajlott) előfutárnak is nevezhetjük az elszármazottak közösségi hálójának – mondta Veres-Nagy Tímea, az ifjúsági főváros projekt vezetője. A kitalálók célja ezzel az volt, hogy adatbázisszerűen feltérképezzék, a sepsiszentgyörgyi emberek merre szóródtak szét a nagyvilágban.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 6609    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem