2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Bemutatkozott a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat

„Az a célunk, hogy minden meccset megnyerjünk” – tette magasra a lécet a sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat edzője, Déri Csaba a szeptember 3-án, hétfőn tartott csapatbemutató sajtótájékoztató keretében.

A csapattal egy időben bemutatkozott Sepsi-SIC Sportklub Egyesület. Alapító tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a szervezet alapvagyona 50 százalékának tulajdonosa, Kovászna megye 49 százalék tulajdonrészesedéssel, valamint a Tega Rt. a fennmaradó 1 százalék tulajdonosa egyetértenek abban, hogy szükség van egy intézményre, melynek fő tevékenysége a helyi élsport támogatása – mondta Ambrus József megyei tanácsos, az igazgatótanács tagja, ismertetvén az egyesület megalakulásának körülményeit. A Sepsi-SIC Sportklub célja egy intézményes keretbe tömöríteni a város élsportját. A kezdeményezésnek négy évre visszanyúló előzményei vannak, amikor a helyi és a megyei önkormányzat megváltoztatta sporttevékenységek támogatási politikáját és felkarolta mind a hivatásos, mind az amatőr sportolókat.

A 2012/2013-as idényben a Sepsi-SIC 1 millió lejes költségvetésből gazdálkodik, melynek 80 százalékát a tagok hozzájárulása alkotja. Tittesz Zoltán az egyesület ügyvezető igazgatója szerint a fennmaradó 200 ezer lejt a sportklub támogatásokból és jegyek, bérletek értékesítéséből fogja előteremteni. Mint elmondta, sikerült egy szakmailag képzett, felkészült menedzsment csapatot kialakítani, amely támogatja majd a kosárlabdacsapat munkáját. A Sepsi-SIC Sportklub igazgatótanácsa a fent említett alapító intézmények küldötteiből tevődik össze, a megyei tanácsot Ambrus József tanácsos, a Tega Rt.-t Vajna Kinga gazdasági igazgató és Sepsiszentgyörgy önkormányzatát Miklós Zoltán tanácsos képviseli, aki egyben a testület elnöke is. A klub keretében működő kosárlabda szakosztályt Rusz István vezeti. Idén a sportklub tevékenysége csupán a kosárlabdacsapat működtetésére terjed ki, de a vezetőség szerint a következő években a kör újabb sportágakkal bővül.


Fotó: Vargyasi Levente


A Sepsi-SIC vezető edzője Déri Csaba, aki a 2008/2009-es idényben már egyszer a Román Bajnokság döntőjébe juttatta a sepsiszentgyörgyi csapatot, nagy reményeket fűz a jelenlegi játékos kerethez. A csapat összeállításánál nem csupán a kitűnő sportteljesítmény volt szempont, hanem odafigyelt arra is, hogy a lányok látványkosárlabdát játsszanak a közönség örömére. Idén a csapatban hat idegenlégiós játszik: Jasmin Bailey, Jence Rhoads, Mekia Valentine és Tabytha Wampler az Amerikai Egyesült Államokból érkeznek, Milica Ivanovic a szerb válogatott tagja, Kajdacsi Judit pedig Magyarországról jön. Továbbá a csapatot erősíti Dézsi Kata, Elena Dincă, Kelemen Kincső, Kokovay Melánia, Kolozsi Eszter és Sinka Andrea. A csapat két sportiskolás junior játékossal egészül ki Csulak Noémi és Szabó Bernadett személyében.

Bár a két hiányzó amerikai játékos csupán holnap érkezik Sepsiszentgyörgyre, a Sepsi-SIC már elkezdte az edzést. Az első hivatalos mérkőzésre a Román Kupa keretében kerül sor szeptember 12-én Sepsiszentgyörgyön, a zöld-fehérek ellenfele a nagyváradi együttes lesz.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26493    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem