2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Kampány a koldusjelenség felszámolásáért

Sepsiszentgyörgy vezetése egy sokakat zavaró jelenség felszámolását tűzte ki célul, jövő héttől kampány indul a koldulás felszámolásáért. Ehhez pedig a lakosság segítségét kérik, hiszen ha az emberek nem adnak pénzt, akkor nem fogja megérni a kéregetőknek bejönni a városba – minderről tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt Antal Árpád, a megyeszékhely első embere.

Sepsiszentgyörgy polgármestere közölte, jövő hét második felétől egy nagyon erős kampányt fognak indítani a koldulás felszámolás a érdekében. Együttműködnek a különböző intézményekkel, a helyi rendőrséggel és csendőrséggel, valamint a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság segítségével lépnek fel a kéregetőkkel szemben. Ugyanakkor a polgármester arra kéri a városlakókat, hogy ők is járuljanak hozzá az akció sikerességéhez azzal, hogy nem adnak pénzt az utcán kolduló személyeknek, mert csak így lehet visszaszorítani ezt a kellemetlen jelenséget.

– Azért lenne ez fontos, mert tudjuk jól, hogy több esetben a koldulás szervezetten működik, az a pár lej, amit a sajnálattól vezérelve nekik odaadunk, tulajdonképpen sötét körökhöz kerül, és nem személyek napi betevőjéhez járulunk ezáltal hozzá. Nyugodtan hívják a rendőrség ingyenes zöldszámát (0800.800.767), ha koldussal találkoznak – közölte Antal Árpád. Sepsiszentgyörgyön egyaránt vannak helyi, illetve úgynevezett „import koldusok”. Az őrkői roma gyerekek szoktak bejárni a városba kéregetni, de Hete és Előpatak irányából is érkeznek pénzkérők.

A közösségi rendőrség közreműködésével a kolduló kiskorúakat a hamarosan kiürülő Sing Sing szociális otthonba viszik, ahol egy ideiglenes központot fognak létrehozni, ezzel kapcsolatban hétfőn lesz gyűlés, hogy tisztázzák a helyzetet.

– Én azt szeretném, hogy a gyerekek után szüleik menjenek be, kapjanak egy figyelmeztetést, de ha még egyszer előfordul, hogy az utcán találják a gyermeket, akkor úgy lenne helyes, hogy indítsuk el az eljárást a szülői jogok felfüggesztésével kapcsolatban. Meggyőződésem, ha a lakosság és a hatóság is komolyan veszi ezt a feladatot, akkor fél éven belül már megszűnik a koldulás mint jelenség Sepsiszentgyörgy életében – húzta alá Antal Árpád.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 34365    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem