2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Ismerd meg városod!

Várostörténeti séták Kovászna megyében

Kedden, november 6-án kézdivásárhelyi várostörténeti sétára jelentkezhetnek az érdeklődők. A céhes várost 12.45 órától Beke Ernő vezetésével lehet megismerni, indulás a városközpontból.


Szerdán november 7-én a sepsiszentgyörgyi várostörténeti sétára 12.45 órától kerül sor, indulás a Vártemplomtól, vezeti Kisgyörgy Zoltán helytörténész.

Idén négy alkalommal kerül sor városismereti túrákra, felváltva Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. A túra megállóit egy-egy városrész nevezetes helyei és épületei képezik.

A szervezők érdeklődő személyek és csoportok jelentkezését várják a 0757-047719-es telefonszámon. A részvétel ingyenes, a helyek száma korlátozott. Érdemes figyelemmel kísérni a felhívásokat, hiszen ezekhez a túrákhoz bárki csatlakozhat.

A rendezvény előzményei: az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében megszervezett várostörténeti séták 2011 júniusában nagy sikernek örvendtek, a városlakók két alkalommal is örömmel kísérték és hallgatták Kisgyörgy Zoltán helytörténész színes előadását a Szemerja városrészen.

Sepsiszentgyörgyön 2012. október 26-án ugyancsak Kisgyörgy Zoltán vezetésével városismereti túrán vett részt a kézdivásárhelyi Apor Péter szakközépiskola 43 diákja. A programban szerepelt a régi városközpont, a Vártemplom, a Székek Háza, az Erzsébet park emlékművei, a Székely Nemzeti Múzeum és egyéb érdekességek.

Kérjük, tekintsék meg a múlt pénteki esemény fénykép dokumentációját, melyet Henning János bocsájtott rendelkezésünkre.

A városismereti túrákat Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megye Művelődési Központja és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja és része a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági rendezvénysorozatnak.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23688    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem