2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Megújul a Művész mozi

1,2 millió euróba kerül a filmszínház felújítása

Előrelépés történt a sepsiszentgyörgyi Művész mozi felújításának ügyében. Antal Árpád városvezető a hétfői rendkívüli tanács­ülésen közölte, hogy már elkészültek az előtanulmányok az ingatlan korszerűsítéséről, amelyben az Andrei Mureşanu Színház és két moziterem is helyet kap majd.

– Az előzetes felmérések alapján a felújítási munkálatok árát 1,2 millió euróra becsüljük. A költségvetésben szerepel a technikai tervek elkészítésére szánt összeg, és bízom benne, hogy egy-másfél hónap múlva sikerül elindítani a közbeszerzést. Remélem, hogy a központi költségvetésből is sikerül támogatást szereznünk erre a munkálatra – mondta a határozattervezet ismertetésekor a polgármester.

A tervek szerint a következő két évben készülne el a város számára ez a fontos beruházás. A román színházi társulat stúdiószerű termét több mint száz férőhelyesre tervezik, itt lesz az intézmény székháza is, a két vetítőterembe pedig nyolcvan-nyolcvan személy fér be, és 3D-s filmek vetítését is élvezheti majd a közönség.

Többéves jogi pereskedés és ellenkezés után hozzálátnak Sepsiszentgyörgy egyik moziépületének, a Művész mozi rendbetételének. Az ingatlant 1968-ban építették, az utolsó filmet lassan tíz éve vetítették benne. Már akkor is csak nappal lehetett moziba járni, hiszen este szórakozóhellyé alakult át a létesítmény. Korábban egy brassói üzletember bérelte az ingatlant, viszont a bérlő – miután a törvény a mozik épületeit az Országos Mozitársaságtól az önkormányzatok hatáskörébe utalta –semmit nem fizetett a városnak. Több mint egy éve sikerült átvenni a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak az ingatlant.

Tavaly december elején a polgármesteri hivatalnak a Szakszervezetek Művelődési Háza ellen el kellett indítania a kényszervégrehajtást a felhalmozott, több mint ötszázezer lejes adósság miatt, így a kulturális intézmények eléggé szűkösen tudnak működni, ezért fontos, hogy rendeződjön az ingatlan sorsa. Jelenleg a Tamási Áron Színház épületében működik a magyar és a román társulat, az új stúdióteremben pedig a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio mozgásszínház is.


Látványterv

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 30160    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem