2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgyiek Törökországban

Rodostó városa 49. alkalommal szervezte meg a régió legrangosabb ünnepét a Cseresznye Fesztivált. A mintegy 140 ezer lakosú tartományi székhely igen fejlett, rohamosan fejlődő gazdasága meghatározó Törökország európai részén. Magyarbarát politikája legendás, a magyarok kedvelt turisztikai célpontja. A város vezetősége azonban fontosnak tarja, hogy ne csak a mai Magyarország területén élőkkel, de az elcsatolt területek magyarosával is szoros kapcsolatokat alakítson ki. Immár 11 éve az ünnepély részét képezi a Magyar Napok, ahova idén a testvérvárosok mellett, Sepsiszentgyörgy is hivatalos volt. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum 9 diákja képviselete régiónkat az Arany Cseresznye nemzetközi táncversenyen. A hivatalos küldöttség tagja volt továbbá az iskola két tanára, Bandi Zita tanárnő és Szőts Dániel tanár úr, valamint a delegáció vezetője Zsigmond József önkormányzati képviselő.
A június 12–17. közötti ünnepségen a küldöttség képviselőjét fogadta Rodostó város polgármestere Dr. Adem Dalgic, akinek idén Áder János magyar állami kitüntetést küldött a török-magyar barátság elősegítésében kifejtett munkájáért, Rodostó tartomány kormányzója Ali Yerlikaya, Magyarország törökországi nagykövete Dr. Hóvári János, Erdogan Erken tiszteletbeli főkonzul, Kiss Gábor Magyarország isztambuli főkonzulja és a város önkormányzati képviselői.

A június 15-i magyar napok koszorúzással kezdődtek, beszédet mondott Dr. Hóvári János nagykövet és Dr. Adem Dalgic polgármester. Ezt követően Erőss Réka, a Mikes Kelemen Főgimnázium diákja énekelt. A Rákóczi Múzeumnál, II. Rákóczi Ferenc szobránál és Mikes Kelemen kopjafánál koszorúzott a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Dr. Csorba László, Ali Kabul múzeumigazgató, a magyar kormány képviselői, Rodostó tartomány és város képviselői, Rodostó magyar testvérvárosai, Kecskemét és Sárospatak képviselői, valamint Sepsiszentgyörgy küldöttségének vezetője.

Az ünnepség az újonnan kialakított Mikes Kelemen emlékparkban zárult. A park nevezetessége, hogy a világon első alkalommal itt húzták fel a székely zászlót egy másik ország hivatalos zászlajával azonos magasságba, és ma is e két lobogó leng a Mikes-dombormű felett.

Itt ismét koszorúzásra került sor, ahol Sepsiszentgyörgy küldöttsége székely szalagos koszorút helyezett el, ezt követően Zsigmond József önkormányzati képviselő mondott beszédet, ez által tisztelegve Háromszék neves szülöttjének emléke előtt. Az ünnepség a magyar, a török és a székely himnusszal végződött, mindháromra katonai tiszteletadás mellett került sor.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24938    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem