Az augusztus 20-án zárult szÉpítkezz velünk kampány keretében zajló háromhetes fotóversenyre több, mint hatvan fényképet küldtek be. A Munkálatok egy más perspektívából, valamint az Élő szoborpark fotóversenyekre beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri értékelte.
A sajátos nézőpontból készített fényképek kategóriájában első díjat érdemelt Csató Rita felvétele, a második díjat Karda Zoltán és Horváth Zoltán közös fényképe kapta, harmadik helyen pedig Kristó Hunor fotója kapta.
Az élő szoborparkot megörökítők rangsora a következő: első díj - Hadnagy Tamás, második díj - Gál Zsolt és harmadik díj - Stef Endre.
A nyereménycsomagokat a Városimázs irodában (1918. December 1. utca, 6. szám), naponta 9 és 17 óra között lehet átvenni.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata július 30-án indította a szÉpítkezz velünk közösségi kampányát, amely révén enyhíteni kívánja a városban zajló munkálatok hosszú lefolyási ideje és a közlekedés nehézségei miatt keletkezett kellemetlenségeket.
Az Élő szoborpark verseny részeként a munkálatok helyszínein négy napon keresztül élő szobrokat lehetett lencsevégre kapni. A Munkálatok egy más perspektívából fotóverseny már nagyobb kihívást jelentett, ugyanis a munkálatok egy különleges pillanatát kellett megörökíteni, vagy egy szokatlan nézőpontból kellett felvételt készíteni. A pályázat célja volt, hogy kirajzolódjon a munkálatok egy másik arca.
Munkálatok egy más perspektívából:
![](/edit_file/uploads/images/2013/hirek/szepitkezzvelunk/nyertesek/perspektiva01_Rita_Csato_2013aug5.JPG)
I. díj - Csató Rita
![](/edit_file/uploads/images/2013/hirek/szepitkezzvelunk/nyertesek/perspektiva02_Karda_Zoltan%20es%20Horvath%20Zoltan_2013aug2.JPG)
II. díj -Karda Zoltán és Horváth Zoltán
![](/edit_file/uploads/images/2013/hirek/szepitkezzvelunk/nyertesek/Perspektiva6_Kristo%20hunor_2013%20aug%2020.jpg)
III. díj - Kristó Hunor
Élő szoborpark:
![](/edit_file/uploads/images/2013/hirek/szepitkezzvelunk/nyertesek/szobor16_Hadnagy%20Tamas_2013%20aug%205.jpg)
I. díj - Hadnagy Tamás
![](/edit_file/uploads/images/2013/hirek/szepitkezzvelunk/nyertesek/Szobor57_GalZsolt_2013%20aug%2020.jpg)
II. díj - Gál Zsolt
![](/edit_file/uploads/images/2013/hirek/szepitkezzvelunk/nyertesek/szobor47_Stef%20Endre_2013%20aug%206.jpg)
III. díj - Stef Endre
|