2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Pénteken startol a Nemzeti Vágta

Pénteken kezdődik a hatodik Nemzeti Vágta Budapesten, a Hősök terén. Hetvenkét település lovasa áll rajthoz a szeptember 20-22-én megrendezésre kerülő rendezvényen, amelyen idén először lesz nemzetközi futam is. Székelyföldről négy lovas indult útnak, hogy képviselje települését, remélik, sikerrel. A Nemzeti Vágtát vasárnap az M1 csatorna közvetíti.

Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasai méretkeznek meg a Nemzeti Vágtán. Az indulók már Budapesten edzenek, de lássuk, kit mikor és milyen lóval láthatunk a pályán.

Sepsiszentgyörgy képviseletében Bagoly Szabolcs és Alkony indul, Szabolcs rutinos versenyző, a Nemzeti Vágtán harmadszor vesz részt. Ezúttal nem bízták a véletlenre, a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület lovával rajtol a 27 éves lovas. Alkony egy 5 éves, angol félvér, pej kanca, Szabolccsal az utolsó futam 6. pályájáról indulnak.

A Székely Vágta győztese, Márton Gréta Orszon hátán állna rajthoz, viszont a ló eredetét még mindig nem tudták bizonyítani, így ez akár az utolsó napokban is változhat. A csíkszeredai induló és lova egyelőre együtt edzenek, a 19 éves lány bele sem akar gondolni, hogy Orszonnal nem indulhat el. Orszon egy 11 éves, angol félvér, pej herélt, Grétával a 9. futam 6. pályájáról startolnak.

A Székely Vágta második helyezettje, a kézdivásárhelyi Bódi Albert egy szerencsétlen baleset miatt kellett lecserélje lovát. Imánt megmarta egy kígyó, ezért más lóval kell elindulnia a versenyen. A 43 éves versenyző pár napja Nyíregyházán edz, ismerkedik új társával. Record-M 5 éves, angol telivér és shagya arab keverék, szürke herélt, Alberttel az első futam 6. pályájáról indulnak.

A Székely Vágta harmadik helyezettje, André Mónika a Bábolna Nemzeti Ménesbirtoktól kapott lovat, mert Herceg nem indulhatott a futamokon. A csíkszentkirályi 18 éves lány egy shagya arab lovat lovagol majd, a 10. futam 4. pályájáról startolnak.

A versenyről

Szeptember 21-én, szombaton tizenkét előfutamot rendeznek. Minden futam első és második helyezettje jut tovább a másnapi középfutamokra: négy darab ötfős és egy négyfős középfutamot rendeznek. Ezek győztesei jutnak tovább a vasárnap délutáni döntőre, melynek nyertese átveheti az elsőnek járó ötmillió forintos fődíjat és a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát.

Idén először nemzetközi futamot is rendeznek, hét ország lovasa vesz részt a versenyen: egyelőre Szlovákia, Szerbia, Kuvait, Katar, Málta, Kazahsztán és Oroszország szerepel az indulók között. A korábbi évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is lesz kishuszár vágta, kocsitoló verseny, fogatvágta, díjugrató verseny, történelmi lovas gála és akadályvágta is.

Az Andrássy úton ismét Vágta Korzó fogadja a vendégeket, ahol az induló települések, köztük Sepsiszék, és a nemzetközi futam országai mutatkoznak be. A Műcsarnok és az 56-osok tere között pedig az Országkonyha várja a magyar gasztronómia tradicionális étel- és italkülönlegességeivel a látogatókat.

A Nemzeti Vágtát szeptember 22-én, vasárnap román idő szerint 17 óra 20 perctől adja az M1 csatorna.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23018    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem