2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Nemzetközi Néptánctalálkozó és Őszi Vásár - Programajánló

Koncertek

Muzsikás együttes és Petrás Mária (Budapest)
szeptember 22., vasárnap, 20 óra


Több mint 35 éve színesítik hagyományos magyar népzenéjükkel a zenepalettát. Zenéjük a  hagyományos népzenét a 20. századi magyar komolyzenével ötvözi. Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas együttes, mely műfajában a legismertebb és legnépszerűbb. Elsőként sikerült elfogadtatniuk a magyar népzenét, mint zenei stílust.  Sokoldalúak, ezáltal otthonosan mozognak népzenei, világzenei, folk, jazz, komolyzenei rendezvényeken is. A világ számos részén felléptek már, ilyen például Taiwan, Singapore, Ausztrália.  Jelen vannak a világ legjelentősebb koncrettermeiben, mint például a Royal Festival Hall, neves szólistákkal, kamaraegyüttesekkel, kórusokkal és szimfonikus nagyzenekarokkal lépnek fel.  Zenéjükről elismerően írnak a világ legnagyobb zenekritikusai is. A Muzsikás együttes tagjai: Sipos Mihály (hegedű, citera), Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Éri Péter (kontra, brácsa, mandolin, furulya, kaval, ének) és Hamar Dániel (bőgő, gardon, dob). Sepsiszentgyörgyi koncertjén a zenekar vendége Petrás Mária bákói születésű népdalénekes. Moldvai csángó magyar, 8 gyermekes földműves család gyermeke. A sok vihart, háborút, szenvedést átélt népcsoport már annyi mindenét elvesztette, de a hitét nem. A művész biblikus témájú domborműveiben, szobraiban a csángó falvak imái és énekei öltenek testet. A 90-es évek elejétől él Magyarországon. Csángó magyar népdalok előadójaként is ismert.

Nadara Transylvanian Gypsy Band (Marosvásárhely)
szeptember 21., szombat, 21 óra


Előadásukban zene és táncművészet egyesül, céljük  hallgatóság elkalauzolása a Maros mentére. Zenéjükben a Kelet és Nyugat jegyei érvényesülnek, a zenekar tagjai saját egyéniségüket és kulturális örökségüket ötvözve hozzák létre zenei anyagaikat, ezáltal különleges hangulatot és színezetet teremtve. Zenei repertoárjukban a cigányzene eredete érvényesül leginkább, olykor melakolikus dallamokban, máskor a cigánycsárdás jegyei fedezhetőek fel, amely tempós, olykor nagyon gyors dallamokban bontakoznak ki. Bár fő zenei vonaluk a cigányzene, fellelhetőek magyar és román dalok is előadásaikban. A zenekar két alapító tagja Alexandra Beaujard (harmonika, ének, tánc) és „Tocila” Iambor Ferenc (hegedű). Az együttest Tony Gatlif Transylvania (Cannes, 2006) című filmje kapcsán fedezték fel, amelyben ők játszodták a film zenéjét.

Fabatka (Sepsiszentgyörgy)
Szeptember 21., szombat, 18:30 óra


A népzene és modern elemek ötvözésének mesterei, akik zenéjükben a népzene alapjait, illetve témáit elevenítik fel. Mindezt természetesen autentikus hangszerek bevonásával teszik és ezeket alkalom adtán játékos formában alkalmazzák a különlegesség, játékosság jegyében. Céljuk a hagyományos hangszerek hangzásának megismertetése és újszerű értelem adása, így gazdagítva a hallgatóságot. A koncertek mellett autentikus népzenét is játszanak Táncházaikban, ahol moldvai, gyimesi és felcsíki táncokat adnak elő. A zenekar tagjai:  a zenekar alapítója és szellemi vezetője Ségercz Ferenc (pásztorfurulyák), Kovács Linda (ének), Kelemen István (kobza, hegedű), Vitályos Lehel (nagybőgő) és Csibi Szabolcs (kobza, ének, ütőgardony). Négy kiadott zenei anyaguk ismeretes, mely az általuk képviselt zenei irányzatot követi.


Codex régizene együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda)

Szeptember 22., vasárnap, 17:00 óra

A Codex régizene együttes 1996 őszén alakult, sepsiszentgyörgyi, brassói, csíkszeredai zenetanárokból álló együttes. Fő céljuk a XV–XIX. századi magyar (elsősorban erdélyi) és európai műzene megszólaltatása korhű hangszertípusokon és korhű előadási stílusban.

Párbeszédek  az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok témájára épülő előadásuk a XV–XIX. századi világba kalauzolja el a nézőket, melyet a korhű zene és tánc tesz lehetővé. A közönség ezáltal egy izgalmas történelem órán vesz részt, amelyhez elengedhetetlen, hogy a hallgatóság félretegye az előítéleteit a concert alatt. Előadásukban párhuzamba állítják a középkort és a jelen kort, mindezt úgy, hogy az állítolagos szakadást a két kor között áthidalják, észrevétlenné teszik. Az előadásuk komplexitását a ruha-tánc-zene összessége alkotja.

Az együttes tagjai: Filip Ignác Csaba (furulyák, fuvolák) – művészeti vezető
Szabó Éva (furulyák, fuvolák, dob), Kovács László (hegedű), Kovács Éva (hegedű) Adorján Csaba (brácsa, kontra), Lázár Zsombor (gordonka, koboz), Szőgyör Árpád (nagybőgő, gardony, dob), Paul Cristian (csembaló). Közrműködik: Szabó Anikó és Szutor Péter, a kolozsvári Passeggio Historikus Táncegyüttes tagjai, valamint Virág Imola és Virág Endre, a Háromszék Táncegyüttes tagjai.

Repülj Madár Hagyományőrző Egyesület (Csíkmenaság)
szeptember 22., vasárnap, 18:30

A Repülj Madár Hagyományőrző Egyesület már több mint tíz éve működik, testvértelepüléseken lépnek fel, de saját műsort, egy fonójelenetet is állítottak össze egy néprajzi gyűjtemény megnyitójára, a világháborús elesettek tiszteletére emelt szobor avatóján pedig katonakísérőkből készítettek előadást.  Előadásuk két csokor népdalból áll, amelyet menasági és felcsíki táncokkal ízesítenek. 45 fiatalból és idősből álló táncos és énekes mutatja be a menasági dalokat, hagyományokat. Vezetőjük Károly Veronika.

Játékok

Történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna)
Szeptember 21–22., 11:00–17:00

Mókához és szórakozni vágyó emberekhez szokott jelmezes játékmesterek szolgálják a vendégek jókedvét és irányítják a hagyományos kellékek használatát. Könnyed „szabad” játékok és koreografált megmérettetések, semmi sem muszáj…
1993-ban alakult meg a régi játékokkal foglalkozó társulat, melynek fő célja a hagyományőrzés mellett a játékra tanítás. A foglalkozások során régi fegyvereket lehet kipróbálni, furfangos vidám feladatok várnak a résztvevőkre, népi játékok, rejtvényfejtés színesiti a vásári forgatagot. A furfangosok mellett, akár a nagyapa és az unoka is elücsöröghet önfeledt játékba merülten, kipróbálhatja az óriásbábot vagy ügyeskedhet a hordós játékoknál, és a teljesített feladatért jutalom is jár: vásári pénz, amelyet a vásári boltban lehet vásárfiára váltani.


Vásári játékok: „A kredenc fiából...”-játékos élménymorzsák gyermekeknek
Szeptember 21–22., 11:00–17:00

Az idelátogató gyerekek „Ludibundusné” kredencéből és „Ludibundusbá” padlásáról elővarázsolódott kincsekkel játszhatnak. Leleményességüket, örömerejüket, mindenféle tehetségüket mérve és megmutatva önfeledten szórakozhatnak. Az őket kisérő felnőttek pedig ötleteket, biztatást kapnak arra, hogy egy kis leleményességgel, odafigyeléssel minőségi időt tölthetnek gyerekeikkel.

A mókához szükséges eszközök  a „kredenc fiából”, régi padlásokról, kertekből, kamrákból, pitvarokból, kidobásra ítélt természetes anyagokat használva készítették saját műhelyeinkben a Gyulafehérvári Caritas - Kovászna megyei Családsegítő Szolgálatának önkéntesei. Felhasznált anyagok: fa, textiliák,  festékek, széna, szalma, bojtorján, házi szappan, alma, krumpli,  papír, cérnák, zsínorok, szalagok, gombok, spárgák.

Néhány a játékainkból:
Szabad szappanozni?, Panni ugrató, Faló Fa Ló, Tanyácska, Mit keres egy sündisznó a kasban?, Nyeregbe hát, Szerencse fia, Szöszölés Szösznénével, Ludibundusbá tekéje,Hétpentyefőnyi papírhossz almamesék, A banya rokolyája...

A játék kapcsolódik a vásár többi játékához, az ügyesen végrehajtott feladatokért cserébe a vásári kerámia tallérok a fizetség.

Meghívott együttesek

Ivan Goran Kovačić Néptáncegyüttes (Zágráb, Horvátország)

Horvátország egyik legrégebbi néptáncegyüttese 1948-ban alakult a Zágrábi Egyetemen. A 80 személyt számláló csapat tagjai főként egyetemisták az ország minden tájáról. Táncaikban feldolgozzák Horvátország teljes népi kultúráját Vukovártól Dubrovnikig. A csapat az évek során számos hazai és nemzetközi díjat nyert különböző fesztiválokon. Különlegességeik közé tartozik 480 darab népviselet Horvátország minden tájegységéről, melyek közül soknak már muzeális értéke van. Az együttes számos helyen megfordult eddig a világban Kanadától Új-Zélandig és most a szentgyörgyi közönséget szeretné elkápráztatni tudásával.
 
Mocăncuţa Néptáncegyüttes (Cantemir járás, Moldovai Köztársaság)

Az együttes 1991-ben alakult. 2002-ben elnyerte a „Kollektív modell” címet. A jelenlegi koreográfus Dimcea Filimon, aki 8 pár táncossal dolgozik együtt. Színes repertoárjukat helyi ünnepségeken és nemzetközi feszitálokon is egyaránt bemutatták. Népviseletük a Moldvai Köztársaság déli részére jellemző. Néptáncaikat, mint például a „Mocăncuţa”-t és a „Vengherca”-t  a falu vénei gyűjtötték össze Cociulia faluban, Cantemir járásban.
 
 
Mala Pojana Néptáncegyüttes (Poiana Micului, Suceava megye)

A hegyvidéki együttes 1990 óta működik ezen a néven. Táncaik a romániai lengyel kisebbség kultúráját mutatják be. Az együttes 23 év alatt sok változáson ment keresztül. Jelenleg a csapat 60 tagból áll, főképp gyerekekből és fiatalokból, az énekesek idősebbek. Számos romániai és nemzetközi fesztivál után most Sepsiszentgyörgyre is ellátogat a lengyel Mala Pojana Néptáncegyüttes.
 
 
Perkő Néptáncegyüttes (Kézdiszentlélek)

 
A falu fölé emelkedő Perkő hegyről elnevezett hagyományőrző néptáncegyüttes 1976-ban alakult Gergely Zoltán és Sikó Katalin pedagógusok lelkes szervezése és kitartó közösségi munkája nyomán.
Mindig olyan lelkes fiatalokból tevődött össze ez a sokszor családhelyettesítő csapat, kiknek a mindenük a néptánc, a buli, és az ifjúsági közösségfejlesztés. Nagyon jó dolog, hogy évről-évre további lelkes fiatalok kerülnek be, az iskolai utánpótlás csapatból („Borsika”), akik évtizedek óta tartják a kontinuitást a csapat életében. Az évek során sikerült megismerkedni Erdély legfőbb tájegységeinek a táncbéli hagyományaival: Moldvától egészen Szatmárig.

 
Százlábacska Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy)

A „Százlábú” néptáncegyüttes 2006 novemberében alakult meg Sepsiszentgyörgyön 10–12 éves gyermekek részvételével, elsősorban a néptánc-mozgalom erősítése érdekében, másodsorban a szülők kérésére. A csoportban való részvétel iránti megnövekedett igény eredményeként 2010 őszén megalakult a csoportnak az „utánpótlása” is, a 9–12 év közötti gyerekekből álló Százlábacska Néptáncegyüttes. A 3 év alatt moldvai, felcsíki, délalföldi, mezőségi és szilágysági táncokat tanultak. 2011-től kezdődően, évi rendszerességgel nyári táborban vettek részt, amelyeknek köszönhetően évente egy önálló műsort is összeállítottak, amelyet Kovászna megyei, megyén kívüli településeken mutattak be a nagyközönségnek. Az együttest Virág Imola és Virág Endre vezeti.
 
Kanara együttes, (Ovidiu, Konstanca megye)

A tatár táncok társulata, azaz a Kanara a Romániai Török Tatárok és Muzulmánok Demokrata Szövetségének ovidiui fiókjához tartozik.

A társulat 2008. április 12-én alakult meg. A csapat 6 és 23 éves tagokból tevődik össze, akik a hagyományokat, népviseletet, énekeket, táncokat és a krími tatár kultúrát kívánják népszerűsíteni előadásukkal. A társulat több belföldi fesztiválon is szerepelt, ilyen például Konstanca, Bukarest, Beszterce, Székelyudvarhely, illetve külföldön, Bulgáriában és Törökországban is bemutatták tehetségüket. A műsoruk hagyományos tatár táncokból tevődik össze: horan – hora, kaytarmalar, dort kiz – forgatós tánc és a négy lány tánca: tim tim oyunu, selsebil, emir-celal.

A társulat vezetője Eracai Şeida.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23117    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem