2020. május 28., Csütörtök
Hírarchívum
Újból ingyenesen próbálhatják ki a gyerekek a sugásfürdői erdei kalandparkot

Szombaton, november 9-én, délelőtt 11 és délután 17 óra között lehetőség adódik a 6-12 éves gyerekek számára, hogy kipróbálják az újonnan elkészült sugásfürdői kalandparkot. A fent említett időponton csak a gyerekek  használhatják a kötélpályát. A kalandpark 10 elemet tartalmaz, különböző nehézségi fokozatokkal, az érdeklődőket felkészült szakemberek várják.

Sugásfürdőn ugyancsak nemrégiben készült el a 12 méter magas és 9 méter széles műfal, 16 útvonallal, több mint 450 fogással. Ugyancsak szeptemberben adták át a speciális, erre a célra kifejlesztett, kvarchomokkal megszórt műfüves borítású teniszpályát is.

Az újjáépülő üdülőtelep nemcsak az extrém sportok kedvelőinek kedvez, a felújított, harminc fős befogadóképességű sugásfürdői kezelőközpontban a vendégek hideg és melegvizes medencékben, törökfürdőben, finn szaunákban és edzőteremben kapcsolódhatnak ki, töltődhetnek fel.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2035    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem