2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Jelentkezőket várunk Szent György-napi kézműves vásárra

A Szent György Napok keretében immár hagyományossá vált a Népművészeti és kézműves vásár idén négy napos, 2014. május 1–4. között kerül megszervezésre a Kós Károly utcában. A vásár programja: a vásár csütörtök reggel 10 órától, vasárnap este 19 óráig  tart.

A szervezők március 10–április 9. között várják az érdeklődők jelentkezését és termékismertető fényképes levelét a Háromszéki Kézműves és Népművészeti Egyesület office@popartcov.ro  e-mail címén.


Jelentkezési feltételek az előző évekéhez hasonlóak:

  • kizárólag saját tervezésű és készítésű tárgyakkal lehet megjelenni, más mester portékájának vagy vásárolt termékek árusítása tilos;
  • 100 lej a sátorhely bérleti díja a vásár idejére;
  • a mesterséget bemutató személy vállalja, hogy származási helyére jellemző viseletbe öltözik;
  • sátorhasználat kötelező: a sátor mérete kötelező módon 3x3-as, színe fehér, más fajta sátor használata tilos;
  • a helyek száma korlátozott (164), csak a jelentkezők közül meghívott kézművesek vehetnek részt a vásáron;


A távolról érkezők számára szállást foglalunk kollégiumi szobákban, a helyek függvényében. Kérjük a szállás ellenértékét a regisztráláskor kifizetni. A szállás ára: 25 lej/éjszaka harmadosztályú szobákban, 30 lej/éjszaka másodosztályú szobákban, 40 lej/éjszaka első osztályú vendégszobákban.

A szervezők az elbírálás eredményeiről legkésőbb április 10-ig tájékoztatják a jelentkezőket.

További információk a 0729 500 861-es telefonszámon kaphatók.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25152    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem