2021. április 17., Szombat
Hírarchívum
Jegyárusítás a pulzArt-on

Lehet még jegyet váltani a harmadik pulzArtra. A teljes árú jegyek mellett, bizonyos előadások esetében, a  tavalyi évhez hasonlóan, idén is a diákok, egyetemi hallgatók, valamint nyugdíjasok féláron válthatnak belépőt. A jegyárak 10 és 30 lej között mozognak.
 
Az ötven százalékos kedvezmény három programra érvényes a diákok, egyetemi hallgatók és nyugdíjasok számára, amennyiben felmutatják a diákigazolványt vagy a nyugdíjszelvényt. A Szerb Nemzeti Színház Tomi Janežič által rendezett Ivan Iljics halála című előadásra 30 lej a teljes árú belépő, az Udvarhely Néptáncműhely A köz című táncszínházi produkció, valamint a Badora Társulat: BarátoK előadása esetében a teljes árú jegy 20 lejbe kerül.
 
Egységes jegyárak érvényesek a következő programpontokra: a Duna Táncműhely – Juhász Zsolt  Ami a szívedet nyomja című táncszínházi előadásra, akárcsak a Dresch-Borbély Quartet és az Arifa koncertjére. A Grencsó Kollektíva és az Argo koncertjére egységesen 10 lej a belépő, amelyet kezdés előtt a helyszínen lehet megvásárolni.

 A Tein Teátroom keretében előadott Harold Pintér Étellift című darabja ingyenes, ám a nézők száma korlátozott.
 
Jegyeket a biletmaster.ro honlapon, valamint Sepsiszentgyörgyön a Városi Szervező Irodában lehet vásárolni. További információk a pulzart.ro/jegyek címen érhetőek el.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 5599    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2021 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem