2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Emlékművet állítottak a holokauszt háromszéki zsidó áldozatainak Sepsiszentgyörgyön
A zsidó deportálások 65-ik évfordulóján avatták fel az Emlékezés Falát a sepsiszentgyörgyi zsidó temetőben, a gránit lapokba vésve annak a 611 háromszéki zsidónak a nevét, akik halál- és munkatáborokban veszítették életüket 1940-44 között. A holokauszt emlékművet a Kovászna Megyei Zsidó Gyülekezet állította fel Antal Árpád András polgármester támogatásával.

A Vojkán utcai temetőben tartott megemlékezést a gyülekezet elnöke, Herman Rosner nyitotta meg, miután Izrael állam alapításának 60. évfordulója tiszteletére elhangzott az izraeli nemzeti himnusz. Herman Rosner olvasta fel továbbá Féder Zoltán, az Emlékezés Fala szellemi megalkotójának, illetve a Zsidók Háromszéken című monográfia szerzőjének ez alkalomra írt szavait - a 611 áldozatul esett zsidóra nem csupán mint áldozatokra kell emlékezni, hanem mint nevekkel rendelkező emberekre, akiknek egykor álmaik és családjuk volt. A neveket őrző emlékfal mögött ez a gondolat áll. Sepsiszentgyörgy polgármestere az utókorra háruló feladat fontosságára hívja fel a figyelmet, az utókor feladata, hogy soha ne történjen meg az, ami 65 évvel ezelőtt azzal a 611 zsidóval, akik „kiutaztak a pályaudvarra, hogy soha vissza ne térjenek.” A megemlékezésen tiszteletét tette Codrin Munteanu prefektus, Darvas László színművész felolvasta Féder Zoltán Májusi sikoly című gondolatait, beszédet mondott Roth Tibor, a Brassói Zsidó Hitközség elnöke, Liviu Beris, a Holokauszt Túlélők Egyesületének elnöke és Dr. Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Iosif Adler kántor elmondta a kaddist - halottért mondott zsidó ima, melyet Slomo Sorin Rosen romániai főrabbi fordított utána románra. A megemlékezésre meghívták a háromszéki zsidó deportálások utolsó túlélőjét, Rechel Năstaset, aki hat gyertyát gyújtott a hatmillió zsidó áldozat emlékére.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 23905    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem