2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Nemzetközi együttműködési program indult útjára Budapesten

Nyolc ország és 21 partnerszervezet részvételével indult útjára a RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás (RARE - Changing Discources, Changing Practices: The Roma As Human Resources) c. projekt, amely az Interreg: Duna 2014-2020 - Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre.

A projekt fő partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Romániából hárman csatlakoztak a romák foglalkoztatottságát elősegítő program megvalósításához: az Együtt Ügynökség (Agentia Impreuna), az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.

A 30 hónapos program végső célja, hogy növelje a munkaképes romák foglalkoztatottsági szintjét. Ennek érdekében a projekt révén a következő részcéloknak kell megvalósulniuk: a szociális szolgáltatásokkal foglalkozó intézmények kapacitásának növelése, a romák foglalkoztatottságának gazdasági hatásának felmérése, és a többségi társadalom körében kialakult előítéletek és sztereotípiák lebontása.

A célok elérése érdekében az Interreg Duna együttműködési program 2 millió euróval támogatja a 30 hónapos RARE akciótervet, amelynek első lépéseire február 22-23. között került sor Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Befogadás Házában.

A találkozó során a résztvevő partnerek lefektették az együttműködésük alapjait, valamint megbeszélték az elkövetkezendő projektszakaszok tevékenységeit és céljait. Ennek értelmében a 2017-es évre vállalt feladatok közé tartozik a foglalkoztatottságban résztvevő intézmények feltérképezése és elemzése, a partnerek által működtetett “jó példák” meglátogatása tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok megismerése céljából, valamint a sikeres és kevésbé jól sikerült példák megismerése nyomán országonként egy-egy mintaprojekt megvalósítása. Romániából ez a vállalás Sepsiszentgyörgy Önkormányzatát érinti.

A következő, teljes körű találkozóra májusban kerül sor Bukarestben.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 26012    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem