2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Végleges a Szent György Napok főszínpadi programja

Véglegessé vált a 26. Szent György Napok főszínpadjának programja – jelentették be a szervezők. Idén április 22-e és 30-a között tartják Sepsiszentgyörgy városünnepét, a vásári hétvégén négy zenei helyszínen lesznek koncertek: a főszínpad visszakerül a főtér megyei tanács előtti részére, a Sugás áruház előtt helyezik el a közösségi színpadot, lesz Múzeumkert és Ifjúsági udvar is.

Április 28-án, pénteken 18:10 perckor kezd a főszínpadon a Kállay Saunders Band, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál sikeres magyar résztvevőjének együttese, őt követően 20 órától Molnár Ferenc Caramel, a TV2 Megasztár 2. szériájának győztese lép fel, majd 21:30-től a világzene forrásaiból építkező, azokat a legkorszerűbb tánczenékké ötvöző bécsi Ulf Lindemann alias [dunkelbunt] biztosítja a jó hangulatot. A pénteki estét a romániai elektronikus zene királya, a Șuie Paparude zárja, koncertjük 23:30-tól kezdődik.

Április 29-én, szombaton 17 órától Luppinger Attila, a tehetséges 13 éves gitáros Wings od Hope együttesének fellépése indítja a főszínpadi programot, ezt követően 18:30-tól az ugyancsak sepsiszentgyörgyi, ritmusos kelta zenét játszó Selfish Murphy koncertezik. A két zenei nagyágyút felvonultató Póka-Tátrai reGeneráció 20 órakor kezd a főszínpadon, majd 22 órától a népszerű és titokzatos moldovai csapat, a Carla’s Dreams lép a közönség elé. Szombaton a programot Pannonia Allstars Ska Orchestra zárja, a Szent György Napok visszatérő vendégének koncertje 23:30-kor kezdődik.

Április 30-án, vasárnap 17 órától az erdélyi zenei palettán sajátos hangot képviselő Koszika & The HotShots kezd a főszínpadon, majd 19 órától a legendás skót hard rock együttes, a Nazareth tart koncertet. A zárókoncertet 21 órától Bródy János adja, aki ezúttal a Ráadás című műsorával érkezik, amelyben néhány régebbi dal újraértelmezése mellett vadonatúj szerzemények szerepelnek és természetesen felcsendülnek a közönség kedvenc slágerei is.



Tűzijáték show a Pyronale nyertesétől


Idén is lesz tűzijáték, amelyet a Pyro Events Team – Fireworks Design mutat be. A brassói csapat tavaly ősszel a legrangosabb, meghívásos pirotechnikai versenyen vett részt, a berlini Pyronalen, ahonnan nemcsak a közönség díját, de a szakmai zsűri fődíját is hazahozta. A tizenegy éve alapított cég az elmúlt években Dél- és Kelet-Európa egyik legrangosabb pirotechnikai vállalatává nőtte ki magát, több mint 700 tűzijáték show van a hátuk mögött. Többek között olyan művészeknek biztosítottak látványos showt, mint Havasi Balázs, Omega, David Guetta, Avicii, ATB, Voltaj, vagy a Szent György Napokon idén fellépő Carla`s Dream csapatának fellépést gazdagították, de jelen voltak az Untold fesztiválon és az Electric Castle-n is. A legmodernebb és környezetkímélő pirotechnikai eszközöket használják, Sepsiszentgyörgyön már többször is ők biztosították a városnapok látványos fináléját.  

Korszerű színpadtechnika

Idén a főszínpad visszakerül a megyei tanács elé, bukaresti és nagyszebeni színpadtechnikai cégektől bérelik a felszerelést. Egy 13 méter széles, 10 méter mély, 8.5 méter magas színpadot építenek meg, háttérben 9x4,2 méteres, nagyfelbontású ledfallal, amelynek összterülete 40 négyzetméter. A világ nagy színpadain használt D&B J series hangrendszerrel dolgoznak, amelynek teljesítménye 80.000 W, és az egyre elterjedtebb ledes intelligens fényeket használják. Gondolva a távolabb álló nézőkre is, a koncertek alatt óriáskivetítőn többkamerás közvetítést lehet majd követni. A szervezők arra is odafigyelnek, hogy a Gábor Áron téren lakó sepsiszentgyörgyiek a legkisebb zajszennyezésnek legyenek kitéve, olyan hangrendszert alakítanak ki a színpadon, amelyek megszűrik a hátrafele terjedő zajokat.


A programról további információkat a Szent György Napok Facebook oldalán találnak.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 31928    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem