2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felújíttatta a Gödri család síremlékét

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának megbízásából Baróti Hunor gyergyócsomafalvi képzőművész idén ősszel újította fel Sepsiszentgyörgyön a Református Vártemplom  temetőjében található Gödri családi síremléket.

A vártemplom nyugati bástyájának tövében található családi sírboltban nyugszik Gödri Ferenc, ’48-as tüzér hadnagy, fia ifj. Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere 1895 és 1913 között, és unokája szintén Ferenc, a Székely Mikó Kollégium rajztanára, neves festőművész.

Gödri Ferenc 1895-től haláláig, 1913-ig volt Sepsiszentgyörgy polgármestere. A tizennyolc év alatt Sepsiszentgyörgy gazdasági fejlődése megélénkült, művelődési téren pedig a legelső vidéki városok közé küzdötte fel magát. Az ő nevéhez fűződik a Bérpalota építése,  a dohánygyár létesítési jogának megszerzése és az épületegyüttes megépítése, a szövőgyár bővítése. Az ő kezdeményezésére épült a vágóhíd, ő javasolta a vízhálózat és a villanyvilágítás bevezetését. Tervbe vette az egész város csatornázását, megvalósította számos utca rendezését, szabályozását, új hidak építését. Jelentős szerepet vállalt a Székely Nemzeti Múzeum építésében és állományának gazdagításában.

A síremlék-együttes a 20. század különböző korszakainak síremlék állítási jegyeit hordozza.  „A sírfeliraton felülről lefelé haladva szépen látszik, hogy miként hanyatlott a dicső múltú kőfaragó mesterség.” – számol be a Baróti Hunor, a síremlék felújítását követően.

A síremlék-együttes magasnyomású vízzel, helyenként vegyszeres eljárással lett megtisztítva. A képzőművész kijavította az időjárási viszonyok miatt kialakult repedéseket,  helyükre tette az elmozdult elemeket. A javításokat eszközölve lehetővé vált a korábbi igénytelen beavatkozások lecsiszolása a felületekről és a födémlapok visszahelyezése az eredeti elgondolás alapján. A síremlék-együttes a javítási munkálatoknak köszönhetően újra gondozott állapotba került.
 

Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 125844    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem