2020. augusztus 10., Hétfõ
Hírarchívum
Franciaországban turnézik az Andrei Mureşanu Színház

A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház franciaországi turnén vesz részt február 27. és március 2. között, a Ioana Păun által rendezett „OMG – Organisme modificate genetic” című előadásával. A társulat a Románia-Franciaroszág szezon keretében kapott meghívást a Valenciennes-ben szervezett turnéra, amelyet a Román Kulturális Intézet (ICR) is támogat.

Továbbá Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatója felkérést kapott, hogy Valenciennes-ben képviselje az országot a fesztivállal párhuzamosan szervezett szakmai találkozók keretében.

A szakmai találkozón csupán öt kiválasztott ország képviselői vesznek részt, a meghívottak előadásokat tartanak, műhelymunkákat és kerekasztal beszélgetéseket vezetnek. Idén Románia, Kanada, Franciaország, Finnország és Németország kapott meghívást.

A fesztivált követően az Andrei Mureşanu Színház társulata április 1. és 5. között újra Franciaországban, ezúttal Lyon-ban turnézik majd, szintén a fent említett előadással.

Fotó: Vargyasi Levente

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 42759    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem