2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Design Bank épül kreatív fiatalok számára Sepsiszentgyörgyön

Elkészültek a volt Nemzeti Bank épületébe helyet kapó Design Bank külső és belsőépítészeti tervei.

„Az IT Plus Klaszterrel közösen úgy döntöttünk, hogy ezt az épületet, ezt a helyet úgy fogjuk átalakítani, hogy olyan találkozási felületet tudjon biztosítani a sepsiszentgyörgyi, háromszéki és székelyföldi fiataloknak, ahol együtt lehetnek és dolgozhatnak.” - hangsúlyozta Antal Árpád-András polgármester, a február 28-án tartott sajtótájékoztatón, amelynek keretében a Designk Bank szerepe és funkciója, valamint az épületre vonatkozó külső és belsőépítészeti tervek kerültek bemutatásra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„A fiataloknak és a fiatal vállalkozóknak olyan teret szeretnénk kialakítani, ahol magasan hozzáadott értékű munkahelyeket, illetve vállalkozási formákat tudnak létrehozni és működtetni. Ez a tér nemcsak egy multifunkcionális helyiség lenne, hanem egy kisebb ökoszisztéma szerepét is betöltené. Egy olyan közösségi felület lesz, ahol a kreatív iparágakban és csúcstechnológiákban teljesítő szakemberek tudnak majd együttműködni” - fogalmazott Bihari Béla, az IT Plus Klaszter elnöke.

A helyszín egy jó stratégiai pontnak bizonyul a városban, így az IT Plus Klaszter tervei közt az is szerepel, hogy a Designk Bankban különböző programokat szerveznek majd a fiatalok számára.

Rácz Attila, a Klaszter alelnöke ismertette, hogy a nemzetközi pénzügyi és gazdasági világban fontos szerepe van az informatikai cégeknek és a digitalizációnak, így azt szeretnék, hogy egy olyan központ jöjjön létre, ami által a digitalizáció Sepsiszentgyörgyön is egyre nagyobb teret kaphat. Céljuk, hogy ez a város központjában található tér minél több olyan kreatív fiatalt vonzzon be, akik majd megalapozzák a város digitális, modern jövőjét.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kiemelte, hogy az épület mostani kinézete a szocializmus merev stílusát tükrözi, az új építészeti megoldások pedig feloldják majd ezt a merevséget. Ugyanakkor az újítások és az új funkciók lehetőséget biztosítanak majd a városnak és Székelyföldnek átugrani az infrastrukturális lemaradásokat és felzárkózni a világ trendjeihez.

Az épület külső kinézetét Török Áron építész tervező és csapata álmodta meg, míg a belsőépítészeti tervezésre kiírt ötletpályázatot székelyudvarhelyi fiatalok, Mihálydeák Krisztina és Csomor László Levente nyerték meg. A tervek elkészítését az IT Plus Klaszter finanszírozta, azok kivitelezését pedig az önkormányzat fogja elvégezni. A helyi költségvetés elfogadása után elindul a kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás, idén 2,37 millió lejt különít el erre a célra az intézmény.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az épület külseje nem alakul át radikálisan, a szemlélet és funkcióváltás egy éjszakai megvilágítással ellátott fedett pavilon jelezi, ami egyben sétatér és a kávézó terasz is lesz.

Török Áron bemutatta a Design Bank látványterveit, miközben kiemelte, hogy a kreativitást nagy részben befolyásolja a munkatér milyensége. Az épület földszintjén nyitott, szabadon barangolható tereket kívánnak létrehozni a tervezők, ugyanakkor helyet kap egy multifunkcionális médiaterem, egy többfunkciós kiállítótér és kávézó is. Az emeleten bérelhető irodaterek, konferenciaterem és rendezvények, képzések megszervezésére alkalmas multifunkcionális előcsarnok áll majd a fiatalok rendelkezésére.

„Ahhoz, hogy a messzire szakadt fiatalok értékes tudását itthon lehessen hasznosítani a minél nagyobb hozzáadott értékű vállalkozásokban, a nyugati IT-ipar ajánlataival kell versenyezni és hasonló körülményeket kell biztosítani.” - hangsúlyozta Török.

A munkálatok összértéke meghaladja a 6 millió lejt, a kivitelezési munkálatok megközelítőleg 2 évet vesznek igénybe.

 

 

 

 

 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 317786    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem