2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Egy hete ballagott az első Agrármérnök szakos évfolyam

Múlt szombaton, 2019. június 22-én elballagott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának első Agrármérnök szakos évfolyama.

A 2015–2016-os tanévben indult szak 15 végzős diákja délelőtt 10:00 órai kezdettel hallgatta meg dr. Pásztor Judit szakkoordinátor és dr. Abod Éva évfolyamfelelős búcsúelőadását, melyet aztán 11:00 órától a szabadtéri ballagási ünnepély követett.

Köszöntőt mondott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, dr. Fazakas Csaba, a marosvásárhelyi Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Nyárádi Imre-István, a Marosvásárhelyi Kar dékánhelyettese és a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ igazgatója, Antal Árpád-András polgármester üzenetét pedig Tóth-Birtan Csaba alpolgármester tolmácsolta. A hallgatók négy éves teljesítményét a már korábban említett szakkoordinátorok díjazták, végezetül pedig a harmadéves Varga Csaba és a végzős Demeter Beáta búcsúbeszédei hangzottak el.

A Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tagozatának első diplomaosztója nem csak a végzősök számára volt jelentőségteljes esemény, hanem egyszersmind a város életében is fontos mérföldkő. Amikor 2013-ban a városi és Kovászna megyei önkormányzati vezetők a Sapientia EMTE és a magyar kormány képviselőivel karöltve bejelentették a sepsiszentgyörgyi központ indításának tervét, az első hallgatói csoport búcsúztatásának perspektívája még merőben távolinak tűnt. A Romániában magyar nyelven korábban nem elérhető agrármérnöki szak indítása helyi kezdeményezés volt, az önkormányzat 2014-ben kötött szerződést az egyetemmel a hajdani Gámán János Szakközépiskola épületének bérbeadásáról, melyet aztán közös erővel teljesen fel is újíttattak, hogy az oktatás, tanulás megfelelő, korszerűen berendezett és felszerelt térben folyhasson.

A kezdeményezés gyümölcsözőnek bizonyult, amit mi sem igazol jobban, mint hogy az önkormányzat hallgatói ösztöndíjának kedvezményezettjei idén 40%-ban Sapientiás végzősök. Ez mutatja, hogy a mezőgazdaság terén való képzés – kéz a kézben praktikus voltával – a hagyományos akadémiai tudományosság, kutatás irányából is igényelt.

Környékünkön az agrárszakma művelése meghatározó tevékenység, hiszen a vidéki lakosság számaránya jóval meghaladja a városban élőkét, sőt Sepsiszentgyörgy maga sem vesztette még el teljesen hajdani mezővárosi jellegét. A mezőgazdaság iránt érdeklődők számára fontos és egyre fontosabb lesz a felsőfokú végzettség megszerzése, például az Európai Uniós mezőgazdasági támogatások elnyerésénél is alapvető elvárás az egyetemi képzettség.

Az agrárszak elindítása óta két másik, a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központba tervezett és az országban magyar nyelven eddig nem elérhető képzés terén is történtek előrelépések: az erdészeti szak engedélyeztetési eljárása befejeződött, a testnevelési szaké pedig folyamatban van. Bizakodhatunk, hogy a Sapientia sepsiszentgyörgyi tagozata a közeljövőben önálló karrá nőheti ki magát, akár pár száz helyet kínálva a tanulni vágyóknak.

Gratulálunk a végzős évfolyamnak, Pilbát Tímea, Székely Csaba és Keresztes Benjamin évfolyamelsőknek, és arra buzdítunk minden érdeklődőt, hogy válasszák bátran a Sapientia sepsiszentgyörgyi tagozatának már meglévő és eltervezett szakjait, hiszen ezzel nem csupán saját jövőjüket alapozzák meg, hanem régiónkét is.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 120054    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem