A Diákok éve tematikus év égisze alatt 2019. augusztus 19. és 23. között Benedekmezőn RocketCamp – az önkéntestábor! elnevezéssel nyári diáktábor zajlott középiskolás és frissen végzett fiatalokkal. A táborban többségükben azok a diákok vettek részt, akik az elmúlt években sepsiszentgyörgyi rendezvényeken önkénteskedtek, például a Szent György Napokon, a Székely Vágtán, a pulzArt kortárs művészeti fesztiválon vagy az Őszi vásáron, de akadtak olyanok is, akik korábban még nem, de az elkövetkezőkben örömmel kipróbálnák magukat a rendezvényszervezés terén.
Az ötnapos tábor tartalmas és változatos programokat kínált: voltak fejtágítós, művészeti, néprajzi és egyéb, a rendezvényszervezés terén is hasznos előadások, foglalkozások, műhelymunkák, valamint bulis és kikapcsolódós tevékenységek is. A diákok számára függőágyas, hangulatvilágítással ellátott pihenőzóna volt kialakítva, szabadidejükben itt lazíthattak. Állandó esti tevékenységgé vált a társasjátékozás, a tábortűzrakás és a Just Dance című játék, amelynek lényege, hogy különböző koreográfiákat kell utánozni minél pontosabban.
![](/edit_file/uploads/DSC_1315(2).jpg)
Hétfőn André Ferenc költő slam poetry, valamint Vetró Barnabás vizuális művész képzőművészeti műhelymunkája keretében bontakoztak ki az ifjú tehetségek.
Kedden a Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központ kalauzolásával túrával indították a napot, majd Kolumbán Laura aromaterapeuta műhelymunkája keretében gyógynövényekkel ismerkedtek és mindenkinek lehetősége volt kikeverni saját gyógyteáját. Délután a Sasíjász Hagyományőrző Egyesület lovasíjász bemutatója kápráztatta el a közönséget, ezt követően pedig a táborlakók is kipróbálhatták magukat az íjászkodás és a lovaglás területén.
![](/edit_file/uploads/VAR_1926 onkentes tabor_kedd_vargyasi(1).jpg)
Szerdán a Guzsalyas Alapítvány népi mesterségekkel ismertette meg a diákokat, akik nemezeltek és saját agyag tárgyaikat is elkészítették, majd Kocsis Hunor és Kocsis Lilla vezetésével néptáncoktatás zajlott, az itt tanultakat pedig az esti táncházban alkalmazhatták a táborlakók.
Csütörtökön párhuzamosan három témakörben is zajlottak workshopok, a diákok újságírással, rádiózással, tévézéssel és filmforgatással ismerkedtek. A műhelymunkákat Farcádi Botond, a Háromszék Napilap főszerkesztője, Máthé Kincső rádiós műsorvezető, illetve Vörös T. Balázs vizuális antropológus vezették.
![](/edit_file/uploads/DSC_1304.JPG)
Pénteken a Vocalcycle kisautó-restauráló workshopja mellett a fiatalok a buborék foci területén mérték össze ügyességüket, valamint egyensúlyérzéküket polírozták a slackline kötélen. Ebéd után a tábor kiértékelőjére került sor, szót kaptak úgy a résztvevő diákok, mint a szervezők és a tábor ideje alatt felügyelőként jelen lévő pedagógusok. Többen dicsérték a változatos programot, illetve hogy nem lehetett unatkozni a tábor ideje alatt, és volt olyan is, aki ugyan már sok táborban megfordult korábban, a RocketCamp-et tartotta a legjobbnak mind közül. A szervezők is elégedettséggel nyugtázták az ötnapos programot, ennek jeléül tíz kategóriában különdíjazták a résztvevőket, akik jutalmul egy-egy függőágyat kaptak, emellett pedig mindenkit megajándékoztak a fiatalok körében kiváltképpen kedvelt övtáskákkal. Az utolsó nap pompás betetőzése volt az esti tüzes-zenés előadás, majd az azt követő, éjszakába nyúló silent diszkó.
Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház.
|