2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Ajándékkönyv másodikosoknak

Könyvkelengye program kisiskolásoknak is

Minden második osztályos sepsiszentgyörgyi gyerek ajándékkönyvet kapott a Bod Péter Megyei Könyvtár és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának jóvoltából. A könyvek átadásának alkalmával a könyvtár gyerekrészlegének munkatársai foglalkozásokkal és könyvbemutatóval készültek a  másodikosok részére, így igyekezve vonzóvá tenni az olvasást az elemisták számára.

Két év szünet után a kisiskolások is kapnak könyveket a Könyvkelengye program keretében, idén több mint 530 gyerek kapott ajándékkönyvet. A magyar ajkú gyermekek Kertész Erzsi Ludmilla megoldja című kötetét, míg a román anyanyelvű kisiskolások Lavinia Braniște Rostogol păzește pepenii című könyvét vehették át a múlt hét folyamán, utóbbi esetben a szerző jelenlétében.

A Könyvkelengye program 2010-ben indult, ekkortól az újszülött kisbabás, sepsiszentgyörgyi családok kapnak ajándék könyvcsomagot. Később a kezdeményezést a negyedikes, nyolcadikos és tizenkettedikes diákokra is kiterjesztették a korosztályuknak megfelelő könyvadományokkal. Az utóbbi években az első osztályosok a program kedvezményezettjei, annak örömére, hogy megtanultak olvasni, a kisbabás családok pedig továbbra is igényelhetik a csomagot.

A múlt hét során azok a kisiskolások kaptak könyveket, akik tavasszal voltak első osztályosok, a tanév során pedig az idei elsősök is részesülnek majd könyvajándékban.

A Könyvkelengye program az olvasásra nevelést szolgálja, már kiskortól erősíti a könyv iránti érdeklődést, szorgalmazza az értelmes és kellemes szülő-gyermek együttlétet, és érdekeltté teszi a szülőt és távlatilag a gyermeket is a könyvtár szolgáltatásai és mai szerepe iránt.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27756    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem