2020. május 25., Hétfõ
Hírarchívum
Gyere haza program: tavaszig kiállítják az első száz építési engedélyt
„Folytatjuk a Gyere haza program kiértékelését és ahogy ezt befejeztük, meghirdetjük a következő ötven fiatal számára is a programba való jelentkezés lehetőségét” – ismertette a sajtó képviselőivel Antal Árpád András polgármester.

A polgármester elmondta, tavaszig ki akarják állítani az építési engedélyeket az első száz fiatal igénylő számára. 

A polgármester azt is elmondta, a szociális lakásigénylők közül három olyan jelentkezőt szűrtek ki, akik hamis adatokat közöltek az igénylési dokumentációban, azaz előzőleg rendelkeztek lakással, mégis azt nyilatkozták, nem volt tulajdonukban lakás.

A hamis adatközlőket, akik jogtalanul formáltak igényt a szociális lakásokra, az önkormányzat feketelistára teszi, és a továbbiakban megvon tőlük bárminemű szociális támogatást.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 4004    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem