2020. május 28., Csütörtök
Hírarchívum
A 172 éve kitört 1848-1849-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk

A koronavírus terjedése nyomán kialakult helyzet miatt Sepsiszentgyörgyön 2020. március 9-én sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy elmarad a március 15-e alkalmából szervezett ünnepi műsor és az azt megelőző ünnepi felvonulás. Az ünnepi hangverseny és a forradalmi rajzok vetítése sem lesz megtartva.

Sepsiszentgyörgy nem felejt
 
A bátrak iránti tisztelet 172 év után is töretlen Sepsiszentgyörgyön, ahol idén egy hetes rendezvénysorozattal emlékezünk az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcra.

Az egy hetes ünnepi eseménysorozat március 10-én Marosán Csaba Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca című önálló estjével veszi kezdetét a Háromszék Táncstúdióban. A 17 órától kezdődő előadás közönségét úgy vezeti végig Arany életútján, hogy az eddig ismeretlen, derűs arcát villantja fel a költőnek.

Március 11-én 12 órától a Kónya Ádám Művelődési Házban Ifjúsági szónokverseny keretében mérettetnek meg a fiatalok, akik közül a legügyesebb a március 15-i ünnepi műsoron szónokol majd.

17:30 órától ingyenesen tekinthetjük meg a Kecskeméti kardok című dokumentumfilmet a Művész Moziban, amely a néhai magyar kardvívó iskolák,  meggyalázott háborús hősök, magyar kardvívó huszárok világába kalauzol, március 12 és 13-án is ingyenes vetítésekre kerül sor előzetes egyeztetés alapján.

Március 12-én 12 órától várjuk mindazokat, akik szeretnék elkészíteni saját kokárdájukat a Kónya Ádám Művelődési Házban.
Szombaton, március 14-én 20 órai kezdettel a város óvodásainak és iskolásainak Forradalmi rajzai festik át a Tamási Áron Színház homlokzatát.

Vasárnap 10 – 15:30-ig koszorúzások zajlanak Sepsiszentgyörgy, Kilyén és Szotyor emlékhelyeinél.

Az ünnepi felvonulás 14:30-tól indul a a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától (a Váradi József Általános Iskolától), valamint az eprestetői csata emlékművétől (Állomás negyed).

Március 15-én 15.30-tól az 1848-49-es honvéd emlékműnél koszorúznak az Erzsébet parkban, ahol Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő szól az egybegyűltekhez. Az ünnepi műsor 16 órától veszi kezdetét a Főtéren, melynek díszvendége Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Beszédet mond Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az ünneplő közösséget Ft. Dávid György plébános áldja meg.

Az eseménysorozat 18.00 órától Történelmi Zászlókiállítással folytatódik a Lábas Házban, majd 19 órától a Tamási Áron Színházban a Georgius és a Csíki kamarazenekarok adnak közös ünnepi hangversenyt.
 

Március 15.
Ünnepi megemlékezés az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére

PROGRAM



KEDD, március 10.
17.00   Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca - Marosán Csaba önálló estje / Háromszék Táncstúdió

SZERDA, március 11.
12.00   Ifjúsági szónokverseny / Kónya Ádám Művelődési Ház
17:30   Kecskeméti kardok című dokumentumfilm bemutatója - közreműködik a Székelyföldi Szablyavívó Iskola / Művész Mozi
Ingyenes filmvetítés a Művész moziban március 12-13-án előzetes egyeztetés alapján, Lázár-Prezsmer Endre: 0742 769628

CSÜTÖRTÖK, március 12.
12.00   Kokárdakészítő műhely – A Háromszéki Fürge Ujjak kézimunkakör és a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi irodája közreműködésével / Kónya Ádám Művelődési Ház

PÉNTEK, március 13.
12.00–16.00   Honvéd sírok koszorúzása a temetőkertekben a város iskoláinak közreműködésével

SZOMBAT, március 14.
11.00   Március 15-i ünnepség a Nyugdíjasok Sugás Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében,
közreműködik a Vox Humana Kamarakórus / Bod Péter Megyei Könyvtár – Gábor Áron terem
20.00   Forradalmi rajzok Sepsiszentgyörgy Főterén – épületvetítés a város óvodásainak és
iskolásainak rajzaiból / Tamási Áron Színház homlokzata

VASÁRNAP, március 15.
KOSZORÚZÁSOK A SEPSISZENTGYÖRGYI EMLÉKMŰVEKNÉL
 

10.00   Kiss János ágyúöntő emléktáblája (Olt utca, 16. szám)
10.00  Váradi–Bartalis vesztőhely (Őrkő) – Közreműködnek a Váradi József Álatlános Iskola gimnazistái, illetve a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói
11.00   Vártemplom – Cínterem (Református Vártemplom) – közreműködnek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai
11.00   Gábor Áron-szobor és Nicolae Bălcescu-szobor (Csíki negyed) – Közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói
11:00   Váradi–Bartalis siralomház emléktáblája (Lábas Ház) – Közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai
11.30   Gróf Mikó Imre szobra (Erzsébet park) – Közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Teológiai Líceum diákjai   
12.00  Gábor Áron-emléktábla (Bod Péter Megyei Könyvtár épülete) – Közreműködnek a a Székely Mikó Kollégium tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek
12.15   Berde Mózsa szobra (Erzsébet park) - Közreműködnek a Székely Mikó Kollégium tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek
12.30  Incze Dániel kopjafás sírhelye (Malomgát utca) – A sepsiszentgyörgyi 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat szervezésében, közreműködnek a Székely Mikó Kollégium diákjai
13.00   Kossuth Lajos-szobor (Kónya Ádám Művelődési Ház) – Közreműködik a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda
13.30   Szemerjai csata emlékműve (Szemerja) – Közreműködnek a Gulliver óvoda és sepsiszentgyörgyi cserkészek
13.30   Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafa (Váradi József Általános Iskola udvarán) – Közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói
13.30   Az eprestetői csata emlékműve (Állomás negyed) – Közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai
15.30   1848–49-es honvédemlékmű (Erzsébet park)

SZOTYOR
12.00   Koszorúzás – Kőtömbös kopjafa (szotyori református temetőkert)
KILYÉN
12.00   Koszorúzás – ’48-as kopjafás emlékmű (kilyéni református templom)
--------------------------------------------------------------------
14.30   ÜNNEPI FELVONULÁS a Szabadság térre
Nyugati városrészből: Indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától (a Váradi-iskolától). Sorrend:

  • a sepsiszentgyörgyi 40-es számú Szent György cserkészcsapat, valamint a 115-¬ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat zászlókkal
  • Étfalvi Szász Band ’93 fúvószenekar
  • Hagyományőrző huszárok és más lovasok: Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub és a Vadon Egyesület lovasai
  • 125 méter hosszú székely zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak (kb. 400 diák)
  • Sepsiszentgyörgy város elöljárói
  • Ünneplő felvonulók
     

Keleti városrészből: Indulás az eprestetői csata emlékművétől (Állomás negyed). Sorrend:

  • a sepsiszentgyörgyi 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat zászlókkal
  • Sepsiszentgyörgy város elöljárói
  • A rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar
  • Hagyományőrző huszárok és más lovasok: Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Uzoni hagyományőrző huszárok illetve szabad lovasok
  • 125 méter hosszú nemzeti színű zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak
  •  Ünneplő felvonulók

--------------------------------------------------------------------
15.30   Koszorúzás az 1848-49-es honvéd emlékműnél az Erzsébet parkban:

  • A város keleti- és nyugati részéből beérkezett elöljárók, politikai pártok képviselői, civil szervezetek képviselői elhelyezik koszorúikat a honvéd emlékműnél
  • Közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok valamint a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület honvédtüzér szakasza.
  • Beszédet mond dr. Zsigmond BarnaPál országgyűlési képviselő.
  • A koszorúzást követően az ünneplők átvonulnak a Szabadság téren felállított színpad elé, ahol kezdetét veszi az ünnepi műsor.


16.00   ÜNNEPI MŰSOR – Szabadság tér
Műsorvezető: Kolcsár József színművész

  • A magyar lovassági induló dallamára bevonulnak a Szabadság térre a városban működő cserkészcsapatok tagjai, majd a hagyományőrző huszárok. Ezt követően felcsendül a Szózat, amelyet a huszár tisztikar is végig hallgat, majd levonul a térről.
  • Kodály Zoltán: A Csitári hegyek alatt – előadaja Oláh-Badi Alpár és Babos Margit. Zongorán kísér Kőmíves Bokor Zsuzsa
  • Ünnepi beszéd – Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere
  • Kányádi Sándor: Fehéringes vers – előadja Nemes Levente színművész
  • Kodály Zoltán: Háry János daljáték – Tiszán innen, Dunán túl – előadaja Sebestyén-Lázár Enikő és Barabás Lajos. Zongorán kísér: Kőmíves Bokor Zsuzsa
  • Ünnepi beszéd –  Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke
  • Egyesített kórusok ünnepi műsora. Művészeti vezetők: Maksai József/Jakab Árpád
  • Ifjúsági szónok beszéde
  • Erkel Ferenc: Bánk bán – Hazám, hazám ária – előadja Oláh-Badi Alpár, Zongorán kísér: Kőmíves Bokor Zsuzsa
  • Lelkészi áldás – Ft. Dávid György plébános - Sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébánia
  • Magyar himnusz, Székely himnusz


18.00   Történelmi Zászlókiállítás – Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának    sepsiszentgyörgyi irodája / Lábas Ház
19.00   A Georgius és a Csíki kamarazenekarok közös ünnepi hangversenye. A szimfonikus koncertre érvényesek a hangverseny bérletek, szabadárusításban jegyek a Városi Kulturális Szervezőirodában kaphatók / Tamási Áron Színház nagyterme

A kórusok és karvezetők
Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (Réty) – Maksai József
Cantus Firmus Vegyeskar, Magyar Férfidalárda – Jakab Árpád
Pro Musica Kamarakórus, Szemerjai Református Dalárda, Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia Kamarakórus – Sipos Zoltán
Jubilate Deo Evangélikus Vegyeskórus – Pál Gecse Mihály
Kriza János Unitárius Vegyeskar – Karácsony Gabriella
Székely Mikó Kollégium diákkórusa, Canticorum Női Kar – Dombora Anna
Refsonor, a Református Teológiai Líceum diákkórusa – Szilágyi Andrea
Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa – Szőcs Dániel
Laudate Kamarakórus – Lőfi Gellért
Őszirózsa Dalkör – Venczel Anna
 

HÉTFŐ, március 16.
18.00 Történelmi Zászlókiállítás tárlatvezetéssel – Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi irodája. Közreműködik Szekes Attila István heraldikus / Lábas Ház
 

Fotó: Kocsis Boldozsár János



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2710    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem