2024. április 16., Kedd
Hírarchívum
Dancs Annamari Kanadában népszerűsíti Háromszéket
Az év első három hónapja sikeres volt  Dancs Annamari számára, miután a Hahota Kabaré 51 állomásos előadás-sorozata végetért,  jött a hír, hogy A-HA című dalát, miután bemutatták a hazai rádiókban és a világhálon, ahol két hónap alatt közel  55 ezren töltötték le, néhány hete felkerült Görögország  leghallgatottabb rádiójának, a HEAT RADIO-nak játszási- és toplistájára is. Az erdélyi énekesnő a héten  egy újabb  külföldi turnéra indult, ezúttal Kanadába, ahol öt  koncertet tart az emigrált magyarság számára, olyan városokban, mint Brantford, Windsor és Calgary.

- Régóta tervezünk egy újabb tengerentúli turnét - kezdi Annamari. 2001-ben koncerteztem New Yorkban, ami nagyon szép emlék maradt. Most újra lehetőségem adódott, hogy az elszármazott magyarság körében énekelhessek. Lelkes emberek fogtak össze, hogy a koncertjeimet megszervezzék. Várom a találkozást az ottani közönséggel, hiszen a klipjeimet már ismerik a Duna Tv-ből, a torontoi rádió játszotta a dalaimat, már csak a személyes kontaktus van hátra, erre pedig olyan műsort állítottam össze, amely minden szivet megdobogtat, minden lábat megtáncoltat és remélem úgy a közönség mint én is jól fogjuk érezni magunkat.

A koncretek pontos dátumai, helyszínei:

-    Március 20 - Brantford, Ontario
Petőfi Ház, 395 Park Road North
19.00 óra
-    Március 20 - Brantford, Ontario
Petőfi Ház, 395 Park Road North
23.00 óra
-    Március 21 - Windsor  , Ontario
790 Hanna Street
Mindszenthy Terem
19.00 óra
-    Március 27 - Calgary,  Alberta
Magyar Ház,
23.00 óra
-    Március 28 - Calgary,  Alberta
Magyar Ház,
18.30 óra

A turné partnerei: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.

Az énekesnő, akárcsak a korábbi külföldi turnéin, most is mint Háromszék kulturális követe népszerűsíti szülőföldje nevezetességeit és ígéri, hogy részletesen beszámol az otthoni tájak, turisztikai célok szépségéről.





<< vissza



Oldal megjelenítése: 22888    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem