2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Több mint 90 lakás vár gazdára
Idén is folytatja az Országos Lakásügynökség (ANL) programja keretében épülő lakások kiosztását a megyeközpont önkormányzata. A végleges terv értelmében, ez évben összesen kilencvenhat ilyen jellegű sepsiszengyörgyi tömbházlakás találhat gazdára a következő hónapokban.

Tankó Vilmos, a Közösségfejlesztő Igazgatóság vezetőjének elmondása szerint a lakásokra 493-an jelentkeztek. A benyújtott igénylési dossziékból azonban csak 298 iratcsomó volt összeállítva az előírásoknak megfelelően. A rendelkezésre álló lakások végleges listája alapján a csendőrkaszárnya mellett 72, míg a Tulipán utcában 24 kétszobás lakás vár gazdára.

Tankó Vilmos ugyanakkor ismertette, hogy hamarosan összeállítják azt a civilekből álló szakbizottságot, amely, a már tavaly is alkalmazott kritériumrendszer alapján eldönti, kik azok a jelentkezők, akik idén lakáshoz juthatnak. A bizottság döntése után a listát a Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa elé terjesztik. Azt követően, hogy a testület elfogadta, megkezdődhet a lakások kiosztása. Tankó Vilmos szerint erre leghamarabb május végén, vagy legkésőbb június elején kerülhet sor.

A lakásépítési program egyébként ezzel nem zárul le Sepsiszentgyörgyön. Az önkormányzat ugyanis még a tavaly összeállította a szükséges műszaki dokumentációt újabb százhúsz hasonló tömbházlakás felépítésére. A tervek szerint ezek 2012 végére készülnek el. A jóváhagyásra vonatkozó ígéretet már megkapta az önkormányzat a szaktárcavezetőtől.

Mint ismeretes, az Országos Lakásügynökség programja elsősorban azokat a 18 és 35 év közötti fiatalokat célozza, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lakást vagy házat vásároljanak. A kritériumrendszer egyik fontos kitéte a korhatár, ugyanis a törvény megszabja, hogy a kérelmező nem haladhatja meg a 35 évet a kérés benyújtásának pillanatáig. A második kizáró jellegű tényező, ha a kérvényező rendelkezett lakással, vagy továbbra is birtokol ilyen jellegű ingatlant. Amenynyiben bebizonyosodik, hogy az igénylőnek volt lakása, nem kerülhet be a kiosztáskor elbírálandók közé, függetlenül attól, hogy az ingatlant milyen módon szerezte, vásárolta vagy örökölte.

Az ANL-s lakások építését az Országos Lakásügynökség bonyolítja le. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ők kötnek szerződést az építővel, a település pedig biztosítja a területet. Ezt követően, amikor elkészül az épület, az ügynökség annak gondnokságát a helyi önkormányzatoknak adja át, amelyek többek között a lakások kiosztásáért is felelnek ettől a pillanattól.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 26095    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem