2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Díjazták a Homlokzat szépségverseny nyerteseit

Csütörtök délután díjazták a Homlokzat szépségverseny nyerteseit. A Lábasházban megtartott bensőséges ünnepségen jelentették be a négy legnagyobb pontszámot elérő házat: a Kossuth Lajos utca 12. szám alatti Bogáts-ház (tulajdonos Szabó Zoltán), a Székely utca 38. alatti ház (tulajdonos Rácz Károly), a Konsza Samu utca 11. szám alatti Csulak-ház (tulajdonos Sárkány Árpád) és a Csíki utca 43. szám alatti Szilágyi-ház (tulajdonos Péter Albert) kapta a zsűritől a legtöbb pontot.


Fontos ez a díjazás, hiszen jutalmazunk, a pozitív példákat jutalmazzuk, azokat, akik értékelik, szeretik ezeket a régi házakat – fogalmazott a díjkiosztón Magyarósi Imolaa Művelődési és Nemzeti Kulturális Örökség Kovászna Megyei Igazgatóságának munkatársa, a zsűri tagja.  “Az önkormányzat parkot szépíthet, utcát javíthat, de a magántulajdonhoz nem nyúlhat, ezért fontos ez a verseny” – értékelte Antal Árpád András polgármester, aki gratulált a nyerteseknek és megköszönte a részvételt.


Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a Művelődési és Nemzeti Kulturális Örökség Kovászna Megyei Igazgatóságával közösen szervezte meg a Homlokzatok Szépségversenyét, amelyre 1940 előtt épült, sepsiszentgyörgyi házzal lehetett benevezni. A felhívásra 11-en válaszoltak, a díjkiosztón a nyertesek átvehették a 2500 lejes díjat és emléklapot, valamint a ház oldalára feltehető plakettet, míg a többi résztvevő ajándékcsomagot kapott.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25060    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem