2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Hosszútávú tervezés a siker titka

Kovászna megye az elmúlt két évben közel 54 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyert meg az Európai Unió Regionális Operatív Programja keretében. Ennek több mint 90 százaléka közberuházásra érkezett, de 11 mikróvállalat is nyert támogatást, közel 2 millió euró értékben. A kivitelezés alatt levő pályázatokról a Központi Fejlesztési Ügynökség szervezésében tartottak terepszemlét Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.

„Sepsiszentgyörgy önkormányzata az elmúlt két évben 16 pályázatot nyújtott be a regionális Operatív Programhoz, 129 millió lej értékben. 15 pályázatunk nyertes lett, mindössze egyet utasítottak el. A nehezén túl vagyunk, ugyanis hosszú az előkészítési időszak, a pályázatok letétele és a kivitelezés között általában két év is eltelik. A Székely Mikó Kollégium azonban épp arra jó példa, hogy a jól előkészített, nyertes pályázat gördülékenyen kivitelezhető” – magyarázta el Sztakics Éva alpolgármester szerdán, aki a Székely Mikó Kollégium újonnan épülő multifunkcionális tornatermét mutatta be a sajtó képviselőinek. “Példaértékű együttműködés alakult ki az iskola, az önkormányzat és a Központi Fejlesztési Régió vezetőségével, ennek köszönhetően a határidő előtt, jövő tanév kezdetére már elkészülünk” – ígérte Szőcs Gyula, kivitelező. “Végre lesz egy tornaterem, ahol civilizált körülmények között, valóban testnevelés folyhat, már ez megfizethetetlen” – értékelte a pályázat várható eredményét Pető Mária, a Református Kollégium igazgatónője és Bíró Béla, a Székely Mikó Kollégium igazgatója. A Székely Mikó Kollégium területén a kicsi épület felújítását már befejezték és jó ütemben épül a multifunkcionális terem is.


Fotó: Henning János

“Fontosak a pályázatok, azonban a tervezés elengedhetetlen. 2008-ban nyíltak meg az alapok, akkor Háromszéken nem voltak előkészített pályázatok, a lemaradást az elmúlt két évben igyekeztünk behozni. A két nyertes pályázatunk mellett további terveket készítettünk elő, hogy a következő kiírásoknál már az elsők között lehessünk” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Kovászna Megye Tanácsa a 121-es megyei út rehabilitálására 14,5 millió eurót, a megyei kórház felújítására 22 millió eurót nyert a Regionális Operatív Programból.

Az Európai Uniótól nemcsak önkormányzatok, hanem magáncégek is pályázhatnak, bár a gazdasági válság az önrész finanszírozását megnehezítette, Háromszékről 11 mikróvállalat vágott bele a nem mindennapi procedúrába. A kézdivásárhelyi Laser DT kft. a csomagolóiparnak gyárt kimetsző szerszámokat, két modern munkagépet pályáztak meg az uniótól. „Hét munkahelyet teremtettünk és további állásokat hirdetünk meg. Nem volt egyszerű folyamat, de mindenképpen egy lehetőség és a továbbiakban is pályázunk, mert fejleszteni szeretnénk” – hangsúlyozta Fejér László vállalkozó. A Laser DT kft. másik résztulajdonosa, Baka Ernő elmagyarázta, az euró árfolyamának változása miatt tulajdonképpen megnőtt az önrésze a vállalatnak, de úgy véli, így is megérte.


Fotó: Henning János

Az Európai Unió költségvetése hét éves ciklusokra épül, 2013-tól nyílnak meg a következő alapok. A Regionális Operatív Program az egyedüli ágazati programja az uniónak, amelyet decentralizáltak, és amely a mezőgazdaság kivételével minden területen finanszíroz fejlesztéseket. „A Központi Fejlesztési Régióhoz, amelynek Kovászna megye is része, több mint ezer pályázatot tettek le 1,03 milliárd euró értékben, míg a keret 483 millió euró” – ismertette a jelenlegi helyzetet Simion Cretu, az ADR igazgatója.

Kovászna megyében egyébként a Környezetvédelmi Operatív Programból finanszírozzák a legnagyobb értékű munkálatot, az integrált hulladékgazdálkodási program értéke 25 millió euró, idén írják alá a vízhálózat korszerűsítéséről szóló pályázatot, amelynek értéke 86 millió euró.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23889    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem