2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Van igény a kultúrára

Sepsiszentgyörgyön van egy réteg, amely igényli a magas kultúrát, és rendszeres fogyasztója is, van akit érdekelnek a kulturális események, de nem mindig sikerül megszólítani, és van egy – sajnos – elég széles réteg, aki semmilyen kulturális megmozduláson nem akar, vagy nem tud részt venni – derült ki a város lakóinak kulturális fogyasztási szokásairól készült felmérésből. Az eredményeket csütörtökön ismertették a sajtóval, de megvitatta az önkormányzat kulturális bizottsága és az érintett intézmények képviselői is.

Dr. Carmen Croitoru bukaresti egyetemi tanár hangsúlyozta, kvantitatív felmérésről van szó, melynek alapján a problémákat beazonosítani lehet, és amely alapján elkészíthető egy átfogó és célratörő kulturális stratégia.

A felmérésből kiderül, hogy a sepsiszentgyörgyiek kedvelik a szabadtéri rendezvényeket: a Szent György Napok és a március 15-ei megemlékezések vannak első helyen, de ismerik a kulturális intézményeket is. Dr. Carmen Croitoru, a felmérést készítő cég képviselőjeként elmondta, országos viszonylatban nézve nagyon alacsony a városban a manelét kedvelők száma, amit meglepőnek talált. Ugyanakkor elismerően szólt arról, hogy a sepsiszentgyörgyiek körében klasszikus zenére is van igény.
 


Szent György Napok - a legismertebb szabadtéri rendezvény - fotó, Vargyasi Levente

Országos adatokkal összehasonlítva, dr. Carmen Croitoru elmondta, nagyon magas a szentgyörgyiek körében a helyi újságok olvasottságának aránya, ezzel ritkán lehet találkozni. A felmérésben résztvevők gyakran jelezték, hogy igényelnének mozit a városban. Az adatokból az is kiderül, hogy a költségvetésből kultúrára szánt, egy főre eső összeg 302 lej, amely országos szinten az egyik legmagasabb. Sepsiszentgyörgy kulturális vitalitási mutatója 0,86, az elmúlt években 19 helyet ugrott előre országos szinten, jelenleg a harmadik helyen van Romániában. A szakember azt is elmondta, a kulturális intézmények nagyon rövid idő alatt nagyon sokat fejlődtek, éppen ezért kell változtatniuk a kommunikációs stratégiájukon, javaslata szerint egész fiatal korban kell elkezdeni a kulturális nevelést. Keresztély Irma főtanfelügyelő bejelentette, épp a felmérés nyomán, a kulturális intézményekkel partnerségben olyan nevelő programot szeretne indítani, amely az óvodásokat és kisiskolásokat szólítja meg. Hasznosnak tartja a felmérést Horaţiu Mihaiu, az Andrei Mureşanu Színház igazgatója, szerinte az érzékeny pontokat is sikerült azonosítani, amelyeket figyelembe véve lehet olyan stratégiát kialakítani, hogy még szélesebb réteget be tudjanak vonni a kulturális életbe.

Ismerni kell a közönséget, és ennek megfelelően kell a stratégiát is kialakítani – fogalmazott Sztakics Éva alpolgármester, aki úgy vélte, érdemes lenne a szabadtéri eseményekre nagyobb figyelmet fordítani. „A mozi ügyében, reméljük, már idén lesz előrelépés, az elképzelések szerint az Andrei Mureşanu Színház kapná meg a volt Művész mozi székhelyét, de ugyanakkor vetítéseknek is helyet adna az épület. Idén szeretnénk befejezni a stúdióterem építését, amely révén egy újabb kulturális helyszínnel gazdagodna a város” – ismertette az önkormányzat terveit Sztakics Éva, hozzátéve, keresik annak lehetőségét is, hogy külső forrásokat is bevonjanak a kulturális élet finanszírozásába.

A felmérést november 20. és december 15. között készítették, 893 személyt kérdeztek meg, a hibahatár 3 százalékos.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26008    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem