2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Gyertyás tüntetés Sepsiszentgyörgyön

Kedves Testvéreim, tisztelt Polgártársaink!

Az Úr Jézus Krisztust úgy ítélték ártatlanul kereszthalálra, hogy közben a jogosság látszatát tartották fenn: volt hamis vád és hamis tanúk, csakhogy a gonosz tervet úgy hajthassák végre, hogy igazságszolgáltatásnak tűnjön.

Valami hasonlót élünk át manapság Sepsiszentgyörgyön: a román állam, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) segédletével,  kapván kapva egy sepsiszentgyörgyi (sajnos, magyar) polgár öncélú vádaskodásán, bűnügyi pert indított a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásában tíz évvel ezelőtt szerepet játszó visszaszolgáltatási bizottság három tagja (köztük két magyar ember) ellen. Azt állítják, hogy a Bizottság tagjai jogtalanul ítélték az épületet az egyháznak, mert az nem volt az övé. (Hogy kinek kellett volna mégis visszaadni, arról nem szól a vádirat.)

A nemzettársaink meghurcolásán túlmutató cél kettős: egyfelől, semmissé tenni az iskolaépület visszaszolgáltatását és azt ismét a román állam tulajdonába adni. Másfelől, leállítani az amúgy is döcögősen haladó visszaszolgáltatási és kárpótlási folyamatot és így továbbra is kiszolgáltatott helyzetben hagyni az erdélyi magyarságot.

Ezt a nemtelen próbálkozást sem közösségként, sem keresztyén gyülekezetként, sem becsületes magyar emberekként nem hagyhatjuk szó nélkül!

Ezért arra szólítjuk fel híveinket, valamint Sepsiszentgyörgy és Háromszék felelősen gondolkodó polgárait, hogy 2011. január 23-án 18 órától vegyünk részt az Egyetemes Imahét zárórendezvényén az evangélikus templomban, majd ezt követően 19,30-kor együtt, egy-egy szál gyertyával kezünkben, némán tiltakozó tömegként vonuljunk a Székely Mikó Kollégium épülete elé!

Buzdítson mindenkit a részvételre Salamon király bölcs figyelmeztetése:
“Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.” Péld.14,34


A történelmi magyar egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészei
Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzata
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere


Sepsiszentgyörgy, 2011. január 20.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23742    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem