2020. augusztus 8., Szombat
Hírarchívum
Sikeres volt a gyereknapi rendezvény

Nagy sikere volt ugyanakkor a Magyar Köztársaság Kormánya által adományozott, és az Erzsébet parkbeli játszótéren elhelyezett huszárszobornak, amely meséltető szobor is egyben. A rendezők elmondása szerint meglepő visszajelzéseket kaptak, ugyanis többen azok közül, akik kilátogattak, úgy fogalmaztak, hogy egy Mini Szentgyörgy Napnak érezték a rendezvényt a rengeteg interaktív program és a gazdag kézműves gyerekvásár hatására. Utóbbival, mint az június 1-jén este már kiderült, maguk az árusok is elégedettek voltak.

A szervezők ugyanakkor elmondták, a legkisebbek véleményét is meghallgatták, és többen is közülük azt kérdezték, hogy miért csak egy napot tart a gyereknap?

– Ebből kiindulva úgy döntöttünk, hogy amennyiben a lehetőségeink engedik, jövőre másfél vagy kétnapos rendezvénnyel rukkolunk elő, hétvégére időzítve, hogy a dolgozó szülőknek is lehetőségük legyen kivenni a részüket a Mini Szentgyörgy Napból – összegeztek.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2847    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem