2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Cho-Oyu: kevéssel a csúcs alatt

Sepsiszentgyörgyön, június 15-én, szerdán tartott beszámolót Tulit Zsombor, Sükös József, Tóásó István és Szabó Zoltán a Cso Oju expedíció során átélt kalandjairól. A Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatal által is támogatott útról, csúcshódítási kísérletről Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának Elnöke, valamint Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármester társaságában számoltak be a csapat három tagja.

A sepsiszentgyörgyi  Tulit Zsombor elmondta: annak ellenére hogy az eredeti terv, azaz, a 8 201 méteres Cso Oju csúcs meghódítása végül egészségügyi okok miatt nem sikerült, komoly eredményről számolhat be azáltal, hogy elérték a nyolcezer méter fölötti magasságot, ráadásul a oxigénpalack igénybevétele nélkül. Tulit Zsombor a nem mindennapi teljesítményről kijelentette: remélik nem hoztak szégyent sem a megyére, sem Sepsiszentgyörgyre, hiszen mindkét önkormányzat vezetősége komoly támogatást nyújtott a csapatnak. Az Alpin Sport képviselője ugyanakkor elmondta: bár nem sikerült meghódítaniuk a csúcsot, viszont erdélyi magyarként a csapatból két személynek sikerült első alkalommal nyolcezer méteres magasságba eljutnia. Tulit elmondása szerint a visszaúton a csapat tagjainak véleménye az elért eredményről illetően végül közös nevezőre talált, és mindannyian sikernek könyvelték el.


Fotó: Henning János

A csapat tagjai közül Sükös József és Tulit Zsombor valamivel több, mint hétezer méterre jutott fel, ám innen betegség miatt nem tudták folytatni útjukat. Tóásó István és Szabó Zoltán elérték a nyolcezer méteres magasságot.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: az önkormányzat továbbra is támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a régió hírnevét viszik. Tulit Zsombor, Tóásó István és Szabó Zoltán tehát továbbra is számíthat anyagi segítségre. A megyei önkormányzat vezetője úgy értékelte, hogy nem elég, ha csak a politikusok, elöljárók beszélnek a Székelyföldről, a székelységről, hanem az egyszerű emberek is megmutatják azt a világnak. „Ezért nem kérdéses, hogy támogatjuk-e vagy sem a térséget népszerűsítő érdemleges kezdeményezéseket” – tette hozzá a tanácselnök. Tulit Zsombor elmondásából kiderült több alkalommal is el kellett magyarázniuk, hogy mit is jelent a romániai magyar, illetve ezen belül a székely fogalma, és végül minden „idegen” hegymászó társukkal sikerült megértetni pontosan, hogy miért hordozzák magukkal a székelyek a kék-arany zászlót.

Antal Árpád az expedíció kapcsán Tamás Sándorhoz hasonlóan rámutatott, hogy a Székelyföld népszerűsítése minél több emberhez kell eljusson, valamint a további támogatásra is ígéretet tett.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23829    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem