2024. április 20., Szombat

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Yasmina Reza - Művészet - felolvasószínház a Teinben - 2014 január 29 - fotó, Vargyasi Levente

Yasmina Reza - Művészet - felolvasószínház a Teinben - 2014 január 29 - fotó, Henning János

A Hang és szó évének zárórendezvénye - Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa - Tamási Áron Színház - 2014 január 28 - fotó, Vargyasi Levente

A Hang és szó évének zárórendezvénye - Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa - Tamási Áron Színház - 2014 január 28 - fotó, Henning János

Sepsi-SIC - CST BC Alexandria 84-45 - 2014 január 25 - fotó, Henning János

Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertje - Magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön - 2014 január 22 - fotó, Vargyasi Levente

Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertje - Magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön - 2014 január 22 - fotó, Henning János

Korcsolyázók - hangulatképek - 2014 január 3 - fotó, Vargyasi Levente

Szilveszteri utcabál Sepsiszentgyörgyön - 2013 december 31 - 2014 január 1 - fotó, Vargyasi Levente

Irodalmi est Orbán János Dénessel - Tein teaház - 2013 december 28 - fotó, Henning János





Képgaléria:


Sepsi-SIC - Phoenix Galac 88-61 - 2014 február 1 - fotó, Henning János

Yasmina Reza - Művészet - felolvasószínház a Teinben - 2014 január 29 - fotó, Vargyasi Levente

Yasmina Reza - Művészet - felolvasószínház a Teinben - 2014 január 29 - fotó, Henning János

A Hang és szó évének zárórendezvénye - Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa - Tamási Áron Színház - 2014 január 28 - fotó, Vargyasi Levente

A Hang és szó évének zárórendezvénye - Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa - Tamási Áron Színház - 2014 január 28 - fotó, Henning János

Sepsi-SIC - CST BC Alexandria 84-45 - 2014 január 25 - fotó, Henning János

Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertje - Magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön - 2014 január 22 - fotó, Vargyasi Levente

Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertje - Magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön - 2014 január 22 - fotó, Henning János

Korcsolyázók - hangulatképek - 2014 január 3 - fotó, Vargyasi Levente

Szilveszteri utcabál Sepsiszentgyörgyön - 2013 december 31 - 2014 január 1 - fotó, Vargyasi Levente






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem