2024. március 29., Péntek

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Százéves nénit köszöntött a város - Sepsiszentgyörgy - 2011 március 3 - fotó, Vargyasi Levente

Százéves nénit köszöntött a város - Sepsiszentgyörgy - 2011 március 3 - fotó, Henning János

Sepsiszentgyörgyön az X-faktor hat döntőse - Janicsák Veca, Király L Norbi, Vastag Csaba, Vastag Tomi, Takács Nikolas, Wolf Kati - 2011 március 1 - fotó, Henning János

Hódeszkások Napja Sugásfürdőn – 2011 február 26 – fotó, Kocsis-B János

Japán kulturális nap - Sepsiszentgyörgy, Bód Péter Megyei Könyvtár - 2011 február 24 - fotó, Vargyasi Levente

Sugásfürdői sípályák - 2011 január 25 - fotó, Henning János

Sugásfürdői sípályák - 2011 január 25 - fotó, Vargyasi Levente

Hangulatképek - Sepsiszentgyörgy - 2011 január 18 - fotó, Vargyasi Levente

Gyertyás tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért - Sepsiszentgyörgy - 2011 január 23 - fotó, Henning János

Gyertyás tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért - Sepsiszentgyörgy - 2011 január 23 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


2011 március 15-i ünnepi megemlékezések Kézdivásárhelyen – fotó, Henning János

Százéves nénit köszöntött a város - Sepsiszentgyörgy - 2011 március 3 - fotó, Vargyasi Levente

Százéves nénit köszöntött a város - Sepsiszentgyörgy - 2011 március 3 - fotó, Henning János

Sepsiszentgyörgyön az X-faktor hat döntőse - Janicsák Veca, Király L Norbi, Vastag Csaba, Vastag Tomi, Takács Nikolas, Wolf Kati - 2011 március 1 - fotó, Henning János

Hódeszkások Napja Sugásfürdőn – 2011 február 26 – fotó, Kocsis-B János

Japán kulturális nap - Sepsiszentgyörgy, Bód Péter Megyei Könyvtár - 2011 február 24 - fotó, Vargyasi Levente

Sugásfürdői sípályák - 2011 január 25 - fotó, Henning János

Sugásfürdői sípályák - 2011 január 25 - fotó, Vargyasi Levente

Hangulatképek - Sepsiszentgyörgy - 2011 január 18 - fotó, Vargyasi Levente

Gyertyás tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért - Sepsiszentgyörgy - 2011 január 23 - fotó, Henning János






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem