2024. március 29., Péntek

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Csutak Vilmos szobrának avatóünnepsége - Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 19 - fotó, Henning János

Csutak Vilmos szobrának avatóünnepsége - Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 19 - fotó, Vargyasi Levente

Kapcsolat fotókiállítás - Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 17-december 4 között - fotó,Vargyasi Levente

Varázsképek Székelyföld fotókiállítás - Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 11-december 11 között - fotó,Vargyasi Levente

Óvodások látogattak a Polgármesteri Hivatalba - Sepsiszentgyörgy - 2011 november 15 - fotó, Vargyasi Levente

550 éve város Sepsiszentgyörgy asztalitenisz emlékverseny - 2011 november 12 - fotó, Henning János

Sakkbajnokság - 2011 november 12 - fotó, Henning János

-Ütős sportok napja Sepsiszentgyörgyön - 2011 november 6 - fotó, Vargyasi Levente

-Ütős sportok napja Sepsiszentgyörgyön - 2011 november 6 - fotó, Sánta István

Háromszéki Fürge Ujjak - kézimunka kiállítás - Sepsiszentgyörgy, Kónya Ádám Művelődési Ház - 2011 október 28 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


Adventi ünnepség Sepsiszentgyörgyön - 2011 november 27 - fotó, Henning János

Csutak Vilmos szobrának avatóünnepsége - Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 19 - fotó, Henning János

Csutak Vilmos szobrának avatóünnepsége - Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 19 - fotó, Vargyasi Levente

Kapcsolat fotókiállítás - Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 17-december 4 között - fotó,Vargyasi Levente

Varázsképek Székelyföld fotókiállítás - Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy - 2011 november 11-december 11 között - fotó,Vargyasi Levente

Óvodások látogattak a Polgármesteri Hivatalba - Sepsiszentgyörgy - 2011 november 15 - fotó, Vargyasi Levente

550 éve város Sepsiszentgyörgy asztalitenisz emlékverseny - 2011 november 12 - fotó, Henning János

Sakkbajnokság - 2011 november 12 - fotó, Henning János

-Ütős sportok napja Sepsiszentgyörgyön - 2011 november 6 - fotó, Vargyasi Levente

-Ütős sportok napja Sepsiszentgyörgyön - 2011 november 6 - fotó, Sánta István






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem